DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 6. vasárnap
F1

Horner: Teljesen motivált vagyok

Bár elég régóta dolgozik már a Red Bull csapatánál, Christian Horner úgy érzi, továbbra is megvan a motivációja. A csapatfőnök a kezdetek óta erősíti az osztrák istállót.

2005-ben a Jaguar helyére érkezett meg a mezőnybe a Red Bull Racing, mely azóta öt egyéni és négy konstruktőri világbajnoki címet ünnepelhetett. A csapatnál szinte az első pillanattól kezdve jelen van Christian Horner, aki számtalan dolgot megélt már az energiaitalosokkal, ám a rengeteg kihívás és nehézség ellenére még mindig élvezi a munkáját.

„Ez a 18. szezonom a csapat élén, és ma ugyanolyan motivált vagyok, mint az első napon, amikor 2005-ben részt vettem a szezonnyitón. Mindig a következő futamról, a következő versenyről, a következő szezonról van szó, és ebben a sportban folyamatosan előre tekintünk. Soha nincs időd visszanézni. Izgalmas idők ezek a csapat számára is, ahogyan az is annak tűnik, amikor beindítjuk az erőforrást” – mondta el Horner a GPFans kérdéseire válaszolva.



A Red Bull szakembere szerint egy kiváló versenyző mindig jelentős motivációt tud adni, még akkor is, ha rosszul sülnek el a dolgok, tavaly azonban Max Verstappen világbajnoki címével nekik jött ki a lépés.

„Azt hiszem, ha valaki versenyképes ember, akkor ég benned a tűz, és az enyém még mindig elég fényesen ég. Persze, amikor ezt elveszíted, akkor nyilvánvalóan itt az ideje, hogy valami mással foglalkozz. Én hosszú időre vállaltam elkötelezettséget a csapat mellett. Kötődök ehhez az istállóhoz, és felelősnek érzem magam érte” – tette hozzá

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: