DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 6. vasárnap
F1

A Haas már a következő évre koncentrál

Sokat kellett várni az amerikai istálló első nagy fejlesztéseire, de a Hungaroringen bemutatkozó csomag vélhetőleg az utolsó volt idén. Günther Steiner szerint csak apróbb frissítések érkezhetnek.

A tavalyi szenvedés után idén jelentős előrelépést könyvelhetett el a Haas, mely jelenleg a konstruktőri pontverseny hetedik pozícióját foglalja el 34 ponttal. Bár a csapatok zöme már az első európai versenyekre hozott fejlesztéseket az amerikai alakulat ezek nélkül is megállta helyét a mezőnyben.

Komolyabb fejlesztési csomagra egészen a Magyar Nagydíjig kellett várni az esetükben, és ekkor is csak Kevin Magnussen kapta meg az újításokat, melyekkel a dán pilóta elégedett volt. Bár még sok verseny hátra van, a csapatfőnök szerint mostantól kezdve egyre nagyobb hangsúlyt fektetnek a 2023-as esztendőre.



„Az év hátralévő részében nagyon kevés fejlesztésünk lesz. Néhány hónapja már a 2023-as autóra koncentrálunk. Az idei autón még végzünk egy kis munkát, de mindig egy kicsit előre tekintünk. Nyilvánvaló, hogy amit idén megtanulsz, azt viheted tovább jövőre, mert a szabályok nem változnak, nem úgy, mint 2021 és 2022 esetében. Jelenleg a 23-as évet tartjuk szem előtt. Kidolgoztuk ezt a fejlesztést, majd legyártottuk. Lehet, hogy néhány apró alkatrésszel még jönni fogunk az idén, de semmi más nagyobb dologgal” – árulta el Steiner a RacingNews365-nek nyilatkozva.

A szakember szerint innentől kezdve az állandóság a cél a csapaton belül, mivel szeretnének legalább azon a szinten maradni az év végéig, ahol most vannak.

„Visszatérni 2022-ben azzal az eredménnyel, amit Bahreinben elértünk nagyon jó volt a csapat számára, főleg azért, mert tavaly nehéz volt látni a fényt az alagút végén. Szerencsére a tervezési és aero részleg kemény munkájának köszönhetően idénre egy jó autót kaptunk, és visszatértünk. Azt hiszem, most azon kell dolgoznunk, hogy stabilizáljuk a teljesítményünket. Az első két futamunk jó volt, aztán jött öt-hat nem túl jó verseny, majd megint voltak jobbak, most pedig megint volt néhány rossz, szóval találnunk kell egy arany középutat” – zárta gondolatait Steiner.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: