DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 6. vasárnap
F1

Kívülállóként kezdte értékelni az F1-et Magnussen

Az egyéves kihagyás során tűnt fel a dánnak, mekkora követőtábora van a királykategóriának. A lehetséges győzelmeket cserélte a Haasszal való pontszerző esélyekre: „Formula-1-ből csak egyetlen van”, fogalmazza meg miértet.

Kevin Magnussen 2014 óta tartó Formula-1-es pályafutása sajátos ívet ír le, hiszen kétszer is kihagyott egy-egy szezont, 2015-ben és 2021-ben sem volt a mezőnyben, idén azonban másodszor is visszatért, mikor a Haasnál üresedés támadt Nyikita Mazepin menesztésével.

„Néha még mindig meg kell csípnem magam. Óriási dolog, hogy valaki Formula-1-es versenyző legyen. Ez csak tavaly kezdett tudatosulni bennem, mikor nem voltam az” – mondta Magnussen az Autosportnak. „Amikor az ember kívülállóként figyeli, akkor jön rá, mennyien nézik, hányan beszélnek róla a versenyhétvégék során. Ekkor kezdtem igazán értékelni, ekkor jöttem rá, milyen nagy az F1. Ezután pedig visszatértem, így most már sokkal jobban értékelem, hogy minden versenyen jelen vagyok. Már jobban feltűnik, mennyi néző van kint a pályákon, mekkora a felhajtás.”



Magnussen elismerte, Günther Steiner csapatfőnök megkeresését nagyrészben a 2022-es szabályváltozások miatt fogadta el: „Ha nem lett volna ez az egész, a Haas ott állna, ahol tavaly és még öt évig maradnának a szabályok, valószínűleg hezitáltam volna. De láttam a lehetőséget. Nem volt semmilyen garancia, Günther nem ígérgetett, de elmagyarázta, mennyi munkát végeztek, mire összpontosítottak az előző pár évben. Az számomra már 2020-ban is nyilvánvaló volt, hogy ez a terv. Ezért izgatott voltam, és úgy gondoltam, ebből valami jó lehet” – folytatta a dán, aki a 2021-ben pont nélküli csapattal már egymaga 22 egységet gyűjtött. (Sőt: saját korábbi négy haasos éve közül hármat már túlszárnyalt ponttermésben.)

A kihagyott 2021-es szezont Magnussen az IMSA-ban töltötte, a Ganassi versenyzőjeként, a Cadillac DPi-t vezetve egy alkalommal a dobogó tetejére állt. Az F1-es üléshez az amerikai csapattal, valamint a Peugeot-val kötött szerződését kellett felbontania, de a dán nem bánja, hogy nemet mondott a lehetséges futamgyőzelmekre:

„Sokszor elmondtam már, hogy valójában a tavalyi volt életem egyik legjobb éve. Izgalmas volt visszatérni a pole-pozíciókért és győzelmekért vívott harchoz minden hétvégén. De Formula-1-ből csak egyetlen van. Semmi más nem olyan, mint a Formula-1” – szögezte le Magnussen, miért látjuk most a Haasnál az IMSA és a WEC helyett.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: