DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 6. vasárnap
F1

Hamilton: Büszke vagyok a csapatomra

Jelentős mérföldkőhöz érkezik Franciaországban Lewis Hamilton, hiszen vasárnap a 300. nagydíján állhat majd rajthoz, a jeles esemény helyett azonban a további fejlődésre fókuszál.

A Formula-1 történetének mindössze hatodik versenyzőjeként lépheti át a 300-as határt Hamilton, aki ez idő alatt 103 futamgyőzelmet, 103 pole-pozíciót, 186 dobogós helyezést, valamint nem utolsó sorban hét világbajnoki címet gyűjtött össze, mellyel a sportág több, mint 70 éves történetének legeredményesebb pilótájává vált. 

A csütörtöki médianapon több kérdés is elhangzott a brit jubileumával kapcsolatban, aki elmondta, hogy nem készül másképp erre a hétvégére sem, mint eddig: „Nem is tudtam, hogy ez lesz a 300. versenyem, de igazából nem változtat semmin. Mit tanácsolnék a 2007-es önmagamnak? Nem tudom, valószínűleg ez egy mélyebb beszélgetés lenne. Talán azt mondanám neki, hogy élvezze, és használja ki az időt. Fiatalon azt hiszi az ember, hogy az övé a világ összes ideje, de sajnos hamar eltelik, szóval azt tanácsolnám neki, hogy töltsön sok időt a családjával, barátaival, gyártson rengeteg emléket, és ne stresszeljen túl sokat” – mondta a hétszeres világbajnok a Formula.hu jelenlétében, valamint azt is elismerte, hogy Fernando Alonso volt karrierje legkeményebb ellenfele.



A Mercedes világbajnoka az előttünk álló hétvégéről is beszélt: „Minden versenyen szeretnénk fejlődni, de nem tudom, mit várjak ettől a hétvégétől. Változtattunk néhány dolgot az autón, szóval reménykedem benne, hogy találunk valamit, amivel még előrébb léphetünk. A múltban többnyire jól szerepeltünk itt, remélem ez most is így lesz.”

Hamiltonnak korábban soha nem kellett ennyit várnia szezonbeli első győzelmére, állítása szerint azonban ez egyáltalán nem foglalkoztatja őt: „Azon dolgozom, hogy meglegyen az a győzelem. Hiszem, hogy versenyre kelhetünk az élmezőnnyel valamikor, de nem igazán gondolok most erre. Inkább az a munka jár a fejemben, amit eddig elvégeztünk, hiszen gyengén kezdtük a szezont, de sikerült némileg talpra állnunk, és továbbra sem adjuk fel, dolgozunk keményen. Mindannyiunk számára hasznos lecke ez a szezon, és nagyon büszke vagyok a csapatra” – zárta gondolatait a hétszeres világbajnok.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: