DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 6. vasárnap
F1

Sírnának a Mercedesnél, ha nyernének Silverstone-ban

Toto Wolff csapatfőnökhöz a konstruktőri címvédő alakulat vezető technikai igazgatója, James Allison is „óvatosan optimista” a soron következő Brit Nagydíj esélyeivel kapcsolatban.

Jórészt a pattogással való küszködésről szólt eddig a Mercedes 2022-es idénye a Formula-1-ben, a hétvégi Brit Nagydíj előtt mégis érezni lehet náluk egyfajta bizakodást. Erre pedig meg is lehet az okuk, hiszen fejlesztésekkel érkeznek Silverstone-ba, valamint épp legutóbb, Kanadában mutatták talán egész idényben a legjobb tempót a futamon.

Toto Wolff csapatfőnök már elmondta, hogy bizakodva várja a soron következő nagydíjhétvégét, most pedig ugyanezt megtette a Sky F1-nek nyilatkozva James Allison, a Mercedes vezető technikai igazgatója is:

mercedes-2022-f1



„A gyárban senki sem meri kimondani, de óvatosan optimisták vagyunk, hogy versenyképesebb hétvégét teljesíthetünk, mint az utóbbi időben néhányszor. Úgy gondolom, a pálya bizonyos karakterjegyei passzolni fognak ehhez az autóhoz, de egyelőre nincs olyan autónk, amellyel az élről tudunk nyerni.”

„De úgy vélem, amennyiben meg tudjuk szelídíteni az autót a Maggotsban, Beckettsben és a többi gyorsabb kanyarban, akkor jó esélyünk lehet arra, hogy erős formát mutassunk a hétvégén. És talán ha a Red Bull megbotlik… ki tudja, de remélem, jobb hétvégénk lehet.”

Allison azt is elismerte, hogy érzelmes pillanat lenne a csapat számára és személyesen neki is, ha épp a Brit GP-n sikerülne először győzniük 2022-ben: „Abszolút, én sírnék. Fantasztikus dolog lenne. Szorítok azért, hogy erős formát mutassunk a javulófélben lévő autóval.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: