DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 6. vasárnap
F1

Hamilton: Azért imádkoztam, hogy vége legyen...

A nap versenyzője lett és a negyedik helyen zárt Lewis Hamilton, eredményeit azonban beárnyékolja iszonyatos hátfájdalma. A futam utolsó köreiben már csak azért imádkozott, hogy mihamarabb vége legyen...

Összességében jó eredménnyel zárta a bakui hétvégét a Mercedes. George Russell a harmadik, Lewis Hamilton pedig a negyedik pozíciót szerezte meg, egyre inkább megközelítve, helyenként lehagyva a nemrég még verhetetlennek hitt Ferrarit. A brit világbajnokot a nézők ráadásul A nap versenyzőjének választották, így bár örül a jó eredményeknek, elárulta, rendkívüli fájdalmakkal kellett megküzdenie a futam során.

„Életem legrosszabb versenye volt. Talán most fájt mindenem a legjobban verseny alatt. Harcoltam az autóval, végig küzdöttem, örülök, hogy vége van” – kezdte Hamilton. „Összeszorított fogakkal, adrenalintól fűtve, fájdalmak között igyekeztem lefutni a versenyt. Nem igazán tudom kifejezni azt, amit éreztem. Az utolsó körökben már tényleg csak azért imádkoztam, hogy vége legyen..."



Hozzátette, iszonyatosan nehéz évük van, a pattogással a szezon eleje óta küzdenek. „Egyszerűen nem javul a helyzet. Egy futam volt, ahol nem volt ennyire jelen a delfinezés, akkor meg Kevinnel ütköztem. Fogalmam sincs, mire számíthatok a következő versenyektől, de muszáj valahogy előrelépnünk, főleg az utcai pályákon.”

A brig világbajnok mindent leszámítva örül a Mercedes eredményének, véleménye szerint nagyszerű, amit Bakuban elértek. „A csapat remek munkát végzett, jó volt a stratégiánk. Ha sikerül leszámolnunk a pattogással, talán versenyben lehetünk, de az biztos, hogy emiatt kiengedünk egy szezont a kezünkből. Vagy legalábbis egy másodpercet biztosan veszítünk miatta” – fogalmazott.

Mint mondta, holnaptól a gyárban folytatják a munkát, megbeszéléseket tartanak, és igyekeznek kiküszöbölni a hibákat, tovább növelni az esélyeiket.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: