DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 6. vasárnap
F1

Mercedes: Monaco kiemelte a gyengeségeinket

Frusztrálónak nevezte a hercegségbeli hétvégét a konstruktőri vb-címvédő alakulat pálya széli vezető mérnöke, aki rámutatott: dolgozniuk kell, különben Baku egyes részein is bajban lesznek.

A biztató barcelonai produkció után Monacóban ismét haloványabban szerepelt a Mercedes: újfent előjött a pattogás problémája – igaz, ezúttal nem az új autók koncepciójából adódó delfinezés, hanem az aszfalt hepehupái váltották ezt ki –, s a tempójuk sem volt az igazi. Andrew Shovlin, a világbajnok istálló vezető pálya széli mérnöke ezt el ismerte a csapat szokásos elemző videójában:

russell-mercedes-monaco-2022-f1



„Frusztráló hétvége volt a csapat és a pilóták számára. Egy körön messze nem voltunk elég gyorsak, de a versenyen sem volt meg igazán a tempónk” – magyarázta a szakember. „George jó munkát végzett azzal, hogy elhappolta az ötödik helyet Landótól a száraz gumikra váltásnál, majd a futam végén is maga mögött tartotta – szerencsére csak egy körre ért oda. Lewisnak kemény versenye volt az Alpine-ok közé szorulva: nem találtuk meg a módját, hogyan legyen tiszta előtte a pálya előzés nélkül, ami szinte lehetetlen ezen a pályán.”

Shovlin arra is rámutatott, hogy Monacóban a gumimelegítéssel is problémái adódtak a Mercedesnek: „Úgy tűnt, a hűvös körülmények is nehezítették az életünket a gumik szempontjából, és mindkét versenyzőnk visszaesett a vége felé. Egyértelműen vár ránk némi Baku előtt, mivel rengeteg hasonlóság van a kanyargós részekkel, ez a pálya pedig kiemelte a gyengeségeinket.”

Hamiltonnak a tempóját egyébként az is befolyásolta, hogy az Esteban Oconnal történt véleményes ütközés során megsérült az első szárnya, ám mint Shovlin elmondta: ez csak nagyjából körönként két tizedmásodperces veszteséget jelentett, ráadásul a piros zászlós megszakítás során le is tudták cserélni az alkatrészt a hétszeres világbajnok autóján.

 
Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: