DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 6. vasárnap
F1

Magnussen: Vége volt a nyakamnak a Q3-ban

Egyszerűen már nem bírt tovább vezetni, akkora terhelést kapott az F1-be egy év után visszatérő dán nyaka a dzsiddai időmérőn – pedig szerinte a Haas jó lett volna az ötödik rajthelyre is.

A bahreini évadnyitó egyik hőse Kevin Magnussen volt, aki a kirúgott Nyikita Mazepin helyét elfoglalva a hetedik rajtkockából startolva az ötödik helyig repítette a Haast. A Szaúd-arábiai Nagydíj hétvégéje már nehezebben alakul a dán számára: pénteken rengeteg edzésidő esett ki számára műszaki problémák miatt – ám mint kiderült, bizonyos szempontból ez még jól is jött a versenyzőnek, aki komoly fizikai nehézségekkel küzdött a szombati kvalifikáció hajrájában, köszönhetően az egyéves kihagyásának:

magnussen-haas-dzsidda-1



„Örülök, hogy nem volt annyi időm az edzéseken, mert akkor már az időmérő előtt tropára ment volna a nyakam. Egyszerűen vége volt a nyakamnak a Q3-ban, nem tudtam tovább vezetni” – magyarázta az F1-től való távollétében sportautó-versenyeken szereplő Magnussen a dzsiddai vegyes zónában a Formula.hu jelenlétében. „Kemény, ha egy évig hiányzol a Formula-1-ből és megérkezel egy ilyen pályára. Nagyszerű pálya, nem ellene beszélek, csak egyszerűen nem voltam rá felkészülve.”

„Pihentetheted a nyakad a fejtámasznak dőlve, de akkor elveszíted az érzést az autóval és nem is jó irányba nézel, szóval ez nem a legjobb. De ezt voltam kénytelen tenni, mert különben nem tartott volna ki a nyakam. Az autó nagyszerű volt, szerintem benne volt az ötödik rajthely, de bennem csak a tizedik volt.”

Magnussen úgy fogalmazott, hogy csodát kell tennie a nyakával a fizioterapeutájának a vasárnapi futamig, ugyanakkor az segítheti, hogy a versenyen lassabb a tempó – amúgy pedig élvezi a szaúdi pályát. A dán amúgy az egyetlen Haas lesz a futamon, miután az amerikai istálló másik versenyzője, Mick Schumacher nagy balesetet szenvedett az időmérőn.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: