DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 6. vasárnap
F1

Szafnauer: Nem lehet egyszerre két pápa

Noha saját elmondása szerint maradni szeretett volna az Aston Martin csapatánál, Otmar Szafnauer az idei évtől már az Alpine alakulatának dolgozik. A csapatfőnök szerint aláásták a tekintélyét.

Az előző esztendő végén még cáfolták azokat a híreket, melyek szerint Otmar Szafnauer elhagyná az Aston Martin csapatát, de mindez valósággá vált, és a korábbi pletykáknak megfelelően idén februárban azt is bejelentették, hogy az Alpine istállóját vezeti majd.

A franciák új csapatfőnöke eleinte nem sokat árult el a váltásának okairól, ám mostanában egyre több információ lát napvilágot. Legújabb nyilatkozatában már egyértelművé tette, hogy az Aston Martinnál aláásták a korábbi tekintélyét.

„Ahogy egy barátom mondta nekem, a katolikus egyháznak csak egy pápája van és amikor két pápa van, az nem helyes. Úgy gondolom, itt volt az ideje, hogy távozzak és az Aston Martint az egyetlen pápájukra bízzam, én pedig megpróbálom a legjobb tudásom szerint segíteni az Alpine csapatát” – mondta Szafnauer a Motorsport számára.



„Mindennek van egy tulajdonosa, és mindenkinek van egy főnöke, úgyhogy ez a része nem nehéz, de a korábbi főnököm egyáltalán nem irányított, teljesen rám bízta a dolgokat. Vijay Mallya évente négy napot járt a gyárban, én többnyire a versenypályán találkoztam vele, viszont a munka 98%-a nem a versenypályán történik. Az egészet a gyárban végzik, ott történik igazán. Ennek a munkának a csúcspontja kerül bemutatásra a pályán, de minden tiszteletem a szerelők, a versenymérnökök és a versenyzők előtt” – folytatta.

A szakembert Fernando Alonso személyéről is megkérdezték. Úgy véli, hogy van néhány közös pont a spanyolban és Sebastian Vettelben.

„Nagyon tisztelem őt. Találkoztam vele, amikor arról döntöttünk, hogy kit vigyünk Lance Stroll mellé, szóval már beszélgettem vele. Legutóbb Sebastian Vettellel dolgoztam együtt, a négyszeres világbajnokkal, akinek nagyon hasonló a munkamorálja, de úgy is mondhatnám, hogy Fernandónak hasonló a munkamorálja, mint Sebastiannak. Ott van az igény, hogy a legmagasabb szinten versenyezzen, ne hagyjon ki semmit, ragadjon meg minden apró kis teljesítményt, amit megértek. Fernandónak könnyű lesz, mert én is ugyanilyen vagyok. Pontosan ugyanazt akarom csinálni. Csak arról van szó, hogyan csinálod, hogyan bánsz másokkal, hogy a legtöbbet hozd ki belőlük. Ez a kulcs” – tette hozzá.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: