DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 6. vasárnap
F1

Ledolgozhatta motorhátrányát a Ferrari

Bár pontos adatokkal még nem rendelkeznek, a teszteken látottak alapján Mattia Binotto csapatfőnök szerint utolérhették a riválisokat. A bahreini esélyeket illetően is bizakodók a vörösök.

A Ferrari az utóbbi néhány évben hátrányban volt erőforrás terén a Mercedes és a Honda motorjához képest, de már a tél során is érkeztek olyan hírek, hogy az új üzemanyag ellenére is sikerült előrelépést elérniük. A barcelonai és bahreini teszteken aztán biztató teljesítményt nyújtott az F1-75-ös, Mattia Binotto szerint pedig az eddig látottak alapján valóban javult a motorteljesítményük is: bár pontos értéket a riválisok tesztprogramját nem ismerve nem tudott mondani, a csapatfőnök érzése szerint akár utol is érhették az említett két ellenfelet.

„Tudva azt, hogy az idei évtől négy szezonra befagyasztják a motorfejlesztéseket, nyilván fontos volt olyan erőforrással kezdeni, amely nincs hátrányban a riválisokhoz képest” – mutatott rá Binotto, akit a Motorsport.com szaklap idéz. „A tavalyi idény végén 20-25 lóerős hátrányban voltunk, szóval az első célunk az volt, hogy eltüntessük ezt a lemaradást. Pillanatnyilag még nem tudjuk megmondani, milyen értékeket látunk a pályán, mert a GPS-rendszer méréseinek van egy bizonyos pontossága, de nem teljesen precízek.”

leclerc-bahrein-teszt-ferrari



„Emellett hatással van rá az autó tömege is, így ezen adatok nélkül nehéz becsülni. A versenyhétvégéken vannak pillanatok, mint például az időmérő edzés vagy a futam rajtja, amikor tudjuk az ellenfelek autóinak súlyát, de a teszteken nyilván ez az adat nem elérhető. Emellett ott van a szélárnyékhatás is, így olyan kört kell találnunk, amely során nem voltak külső befolyásoló tényezők.”

„Általában várni szoktunk három-négy versenyt a statisztikák összeállításával, mert minél több adatunk van, annál jobb átlagértéket kapunk. A teszteken látott kevés információ alapján lefolytattunk egy előzetes elemzést, amely szerint egy szinten vagyunk a többiekkel. Egyértelműen nem vagyunk mögöttük, és talán még több is van bennünk. De ez nem egy határozott következtetés. Egyelőre azzal lehetünk elégedettek, hogy megerősítettük a fékpadon látott előrelépést.”

Ami az esélyeket illeti, Binotto a többiek dicsérete ellenére is hangsúlyozta a tesztek után, hogy továbbra sem tartja magukat favoritnak. Most azonban már a szokottnál optimistább hangnemet ütött meg, amikor arról beszélt, hogy Bahreinben legalább az egyik Red Bull-lal felvehetik a harcot:

„Úgy vélem, versenyképesek leszünk a hétvégén, de azt nem tudom pontosan megmondani, hogy két tizeddel előnyben vagy hátrányban leszünk. A Red Bull nagyon erősnek tűnt nekem, Max egyértelműen. Szóval lehet, hogy egy Red Bull előttünk lesz, egy mögöttünk, nem tudom. De szerintem olyan szinten leszünk, amellyel harcba szállhatunk: ha lesz is különbség, nem ledolgozhatatlan. Beszéljünk majd a különbségekről négy-öt futam után. A kiindulási pont jó, de hogy mennyire, az majd kiderül.”

 
Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: