DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 6. vasárnap
F1

Szafnauer: Maradni szerettem volna

Az idei esztendő egyik legnagyobb híre volt eddig, hogy az Aston Martin korábbi csapatfőnöke az Alpine istállójához igazolt át. A szakember most a döntése hátteréről árult el néhány dolgot.

Bár már korábban is pletykáltak egy esetleges váltásról, Otmar Szafnauer tavaly novemberben még azt nyilatkozta a sajtó képviselőinek Interlagosban, hogy maradni akar az Aston Martin alakulatánál, mivel hosszú távú szerződéssel rendelkezik. A kijelentése ellenére végül januárban bejelentették a távozását, februárban pedig az is kiderült, hogy a folytatásban már az Alpine szolgálataiban áll majd.

Az F1 jelenleg az utolsó téli tesztjét teljesíti a szezonnyitó helyszínén Bahreinben, ahol az 57 esztendős szakember is jelen van. Természetesen sokan kíváncsiak már egy ideje a váltásának pontos okaira, most először pedig bővebben is beszélt erről.  

„Akkor, abban a pillanatban még nem szerettem volna távozni, de ahogy az idő haladt előre, és a dolgok megváltoztak az Astonnál, úgy gondoltam, hogy mindkét fél számára jobb, ha máshol keresgélek” – mondta Szafnauer a Motorsportnak adott nyilatkozatában.



A hírek szerint Martin Whitmarsh kinevezése már Szafnauer pozíciójával kapcsolatban is kérdéseket vetett fel, aki végül a francia alakulat csapatfőnöke lett, és egyelőre nagyon jól érzi magát az új helyen.

„Nagyon élvezem ezt a munkát. Pár napot a gyárban töltöttem, próbáltam körbejárni és annyi emberrel találkozni, amennyivel csak lehet az első napokban. Kellemesen meglepett, hogy sok olyan arcot láttam ott, akiket a múltamból már ismertem, legyen szó a Hondáról, a British American Racingről, vagy akár a Force Indiáról. Tudom, milyenek ezek az emberek. Nagy potenciál van bennük, hasonló gondolkodásúak, akik egy irányba húznak, és jól akarnak teljesíteni. Nagyszerű múltjuk van ott. Nyertek már korábban, jó az infrastruktúrájuk, szóval nagyon várom már, hogy együtt dolgozhassak velük” – tette hozzá.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: