DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 3. csütörtök
F1

„Russellnek nem szabad nyomás alá kerülnie”

2022-ben új kihívás vár George Russellre, a fiatal brit pilóta ugyanis Lewis Hamilton csapattársa lesz a Mercedesnél. Jenson Button szerint elengedhetetlen, hogy elkerülje a nyomást.

Miután Valtteri Bottas az Alfa Romeo csapatához távozik, jövőre már a Williamstől érkező George Russell erősíti a hétszeres világbajnok mellett a Mercedes istállóját. Bár ez elég jól hangzik, biztos, hogy a német márka tehetségének nagyon nehéz dolga lesz a következő esztendőben.

Russell korábban már versenyzett náluk, amikor Hamiltont helyettesítette egy futamon keresztül 2020-ban, a beugrás pedig emlékezetesre sikerült. A 2009-es világbajnok, Jenson Button úgy gondolja, mindez semmit sem jelent a jövőre nézve.



„Nem szabad nyomást gyakorolnia magára. Nem gondolhatja azt, hogy beül az autóba, és az első napon gyorsabb lesz Lewisnál. Fel kell építenie mindent, különben lábon lövi magát, nem lehet túl magabiztos” – idézte Button szavait a PlanetF1.

A Brawn GP-vel csúcsra jutó versenyző szerint arra is figyelni kell, hogy milyen lesz a következő szezonban Hamilton. Korábbi csapattársáról úgy véli, teljesen másként állt az idei világbajnoki csatához, mint korábbiakhoz.

„Lewis idén teljesen más volt, mint a korábbi években, nagyon nyugodt volt és nagyon bízott a képességeiben. Ha a múltban bizonytalan volt, az elmúlt, már más lett. Úgy érzem, mintha idén megtalálta volna önmagát” – tette hozzá.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: