DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 6. vasárnap
F1

Binotto: Jobb teljesítményre számítottam

A Ferrari csapatfőnöke számára a Mexikói Nagydíjon félig teli és félig üres is volt a pohár. Nagy öröm, hogy ennyi pontot vertek a McLarenre, de összességében sehol nem voltak.

Előzetesen arra számítottak a vörösöknél, hogy jóval közelebb kerülnek az élcsapatokhoz Mexikóban, ahol kicsit kevésbé számít a lóerőbeli hátrányuk. Bár a pontversenyt illetően kiválóan alakult a futam, remekül szerepeltek a fő rivális McLarennel szemben, az összteljesítménnyel nem elégedett a csapatfőnök. Semmi közük nem volt a dobogóért folyó csatákhoz, a futamgyőztes Max Verstappen ugyanis kevés híján mindkét Ferrarit lekörözte a célig.

Pedig sem Charles Leclerc-nek, sem Carlos Sainznak nem akadt különösebb problémája, egyszerűen nem volt meg a tempó. „Ha megnézem az előző futamokat, szinte mindenhol olyan tempóval jelentkeztünk, ami jóval közelebb jelzett minket az élcsapatokhoz. Most vasárnap pedig ez valahogy körönként jó kilenc tizedmásodperces hátránnyá alakult. Ez pedig számomra azt jelzi, hogy még jócskán le vagyunk maradva” – ecsetelte véleményét a Ferrari sajtóközleményében Mattia Binotto.

A McLarennel szemben jól alakult a futam, de az élcsapatok pokoli messze járnak még a Ferraritól


„Őszintén szólva, úgy érkeztem meg Mexikóba, hogy itt sokkal jobb lesz a teljesítményünk összképe, mert ezen a pályán kevésbé számít a motorerő. De egyáltalán nem ez volt a helyzet. Az időmérőn az egykörös, a futamon pedig a versenytempóval is szenvedtünk, összehasonlítva a legjobb istállók teljesítményével.”

„Már az is komoly jelzés önmagában, hogy Pierre Gasly ilyen könnyen előttünk lehetett. Igaz, el kell ismerni, hogy egészen kiválóan vezetett, remekelt Gasly és az AlphaTauri is. Nekünk viszont az AlphaTauri előtt kellett volna végeznünk, de legalább esélyünk mutatkozhatott volna arra, hogy elkapjuk és közelebb kerüljünk az élmenőkhöz, de nem így történt. A pozíciós csereberét előre megbeszéltük, Carlos megpróbálta elkapni Pierre-t, amikor pedig látszott, hogy erre semmi esélye, visszaadta a Charles-tól kapott helyet és így futottak célba” – tette hozzá a csapatfőnök.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: