DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 6. vasárnap
F1

Két megjegyzése miatt is magyarázkodhatott Hamilton

Az egyik nyilatkozata Sergio Perezre nézve lehetett sértő, egy másikkal gyakorlatilag Valtteri Bottast hibáztatta – most az Instagramon öntött tiszta vizet a pohárba a hétszeres F1-es világbajnok.

Lewis Hamilton a második helyen zárta a Formula-1-es Mexikóvárosi Nagydíjat, így 19 pontra nőtt a hátránya a győztes Max Verstappennel szemben. A britnek még az ezüstérme is veszélyben forgott vasárnap, hiszen Sergio Perez egészen közelről üldözte. A leintés utáni nyilatkozatában Hamilton úgy fogalmozott, éppen a mexikói közelsége jelezte, mennyire gyors is volt a Red Bull a hétvégén – márpedig ezt akár sértő megjegyzésként is lehetett értelmezni Perezre nézve, hiszen akár arra is utalhatott, hogy ha Perez is gyors, az biztosan az autó miatt van.

A Mercedes címvédője hétfőn Instagram-sztoriban magyarázta el, hogyan értette a szavait. „Csak szeretném tudatni mindenkivel, hogy senki se értse félre, amit tegnap mondtam” – írta Hamilton. „Nagyon tisztelem Sergiót, és szerintem remek munkát végez az új csapatánál. Rengeteg fejlődött az idei szezonban, és tudom, mennyire nehéz egy új csapatnál fejlődni, időbe telik. A megjegyzésem egyszerűen arra vonatkozott, hogy a legkeményebb dolog itt Mexikóban egy másik autót követni az alacsony légellenállás miatt. Ezért van olyan kevés előzés. Ennek ellenére is ilyen közelről tudott üldözni, ami megmutatja, mennyi leszorítóerővel tudtak menni. Nagy pacsi Checónak, hogy végig tisztán küzdött.”

hamilton-bottas-mercedes-mexiko



Hamilton aztán egy másik nyilatkozata miatt is magyarázkodni kényszerült. A hétszeres világbajnok ugyanis arra utalt még vasárnap – egyébként Toto Wolff csapatfőnökhöz hasonlóan –, hogy Valtteri Bottas nyitva hagyta az ajtót a rajtnál a külső íven Verstappennek, aki ennek is köszönhetően rögtön az élre tudott állni. A brit most tisztázta, hogy nem hibáztatja finn csapattársát:

„Mindannyiunknak vannak rossz napjai. Élünk és tanulunk. Tegnap azt mondtam, VB nyitva hagyta az ajtót, és természetesen az emberek rárepülnek erre, hogy kritizálhassanak. Egy csapat vagyunk, és együtt nyerünk és veszítünk csapatként. Nincs egyetlen felelőse a győzelemnek vagy a vereségnek, közösen csinálunk jól vagy rosszul valamit. Legyőzhettek minket, de megtörni nem tudtok! Jöhet a következő, Valtteri, nyomjuk tovább, tesó.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: