DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 6. vasárnap
F1

Verstappen: A rajt volt a kulcs

Domináns győzelmet aratott hazai pályán Max Verstappen, aki nemcsak a tengernyi rajongót, de a holland királyi családot is megörvendeztette. Szerinte azonban a Mercedesek még mindig közel vannak.

Senki sem vehette el Max Verstappentől Zandvoortban az első helyet. A pole-pozíció megszerzése után a Red Bull-os valósággal kilőtt a rajtrácsról, és a Mercedesek semmilyen taktikával nem tudták sarokba szorítani. Lewis Hamilton után tehát Verstappen is megnyerte idén hazai nagydíját, és a bajnokságban is visszavette a vezetést.

Mondhatnánk, hogy sikere nem volt meglepetés, hiszen egész Hollandia a dobogó tetejére várta őt, de Verstappen szerint azért meg kellett dolgoznia a győzelemért. Sosem érezte magától értetődőnek az előnyét, és mint a futam utáni sajtótájékoztatón – a formula.hu jelenlétében – emlékeztetett, még mindig egálban vannak riválisaikkal. „Természetesen magasak itt az elvárások. A rajongók nyilván azt szeretnék, hogy én nyerjek, de ez nem ilyen egyszerű. Egész évben az látszott eddig, hogy mi és a Mercedes nagyon közel vagyunk egymáshoz. Nagyon elégedett vagyok, hogy a végén sikerült, nemcsak a pole-pozíció, hanem a győzelem is” – értékelt Verstappen.



Azt már Hamilton is megemlítette, hogy holland ellenfele olyan volt a startnál, akár egy rakéta, és a bajnok i éllovas szerint is ez volt az egyik legfontosabb mozzanata a versenynek. „A legkritikusabb pont ma a rajt volt. Utána pedig úgy kellett versenyezni, hogy megmaradjon az a távolság, amiből már nem tudnak elénk vágni. Az egész verseny nagyon szoros volt köztem és Lewis között, komolyan nyomás alá helyezett, még az utolsó kiállás után is remek köröket autózott. Ő a közepeseken volt, én a keményeken, de szerencsére elég volt így is” – nyilatkozta. A kemény Pirellikkel kapcsolatban a kerékcsere után közvetlenül voltak aggályai, de végül fel se tűnt, hogy más abroncsokon versenyzik. „Nem igazán éreztem különbséget” – ismerte el.

A bajnoki küzdelem azonnal folytatódik is, hiszen a következő állomás szünet nélkül Monza. Verstappen tudja, hogy az olasz aszfaltcsík sosem volt igazán erős pályája a Red Bullnak, de bízik benne, hogy ebben az évben, mint oly sok más helyszínen, itt is változás lesz. „Nem igazán volt a legjobb pályánk az elmúlt években. De idén sokkal versenyképesebbek vagyunk. Ha a részletek rendben lesznek, akkor biztos vagyok benne, hogy felvehetjük a versenyt” – fogalmazott az Olasz Nagydíjjal kapcsolatban a holland.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: