DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 7. hétfő
F1

Egy körön Verstappen-fölény a szabadedzésen

Az időmérőt megelőző egyetlen silverstone-i szabadedzésen Max Verstappen nyolc tizedmásodpercet adott a második helyezettnek – aki meglepő módon Lando Norris lett, lágy helyett közepes abroncson, a Mercedeseket és Ferrarikat megelőzve.

Forgalmas volt a pálya péntek délután Silverstone-ban, hiszen a 60 perces szabadedzés volt az egyetlen tréning, melyet a Brit Nagydíj sajátos formátuma miatt az időmérőt megelőzően tartottak. Ezen az edzésen kellett az egykörös tempóra készülni, némileg meglepő módon azonban a lágyak helyett a közepes és kemény keverékeké volt a főszerep, a csapatok kevés edzésidőt szántak a legpuhább keverék tesztelésére, fontosabbnak tartották már most a versenytempót.

Az edzés első felében közepes keveréken a Red Bull fölényes tempót diktált: 1:27,745-ös körével vezetett Max Verstappen, csapattársa, Sergio Perez is háromnegyed másodpercet kapott tőle. Féltávnál 1,2 másodperc hátrányban Sebastian Vettel következett a harmadik helyen, a Mercedesszel pedig Valtteri Bottas már 1,6 másodperccel elmaradt az előző három nagydíjat megnyerő hollandtól.



A lágy keverék végül csak az utolsó 20-25 percben kapott szerepet, először csupán néhány autón. A Red Bullok elsőként érkeztek a piros jelölésű gumin, Verstappen pedig rögtön újabb kimagasló időt futott, hét tizedmásodpercet faragva 1:27,035-ös időt rakott össze. Eközben az üldözők közepes keveréken javítottak: a McLarennel Lando Norris kettéválasztotta a két Red Bullt, Daniel Ricciardo a negyedik, Pierre Gasly az ötödik helyre lépett fel a sárga jelű keveréken.

A bokszban hosszú ideig veszteglő Mercedesek csak kevesebb mint negyedórával a vége előtt jöttek elő lágy keveréken: Lewis Hamilton a harmadik helyre lépett fel, de nyolc tizedet ő is kapott Verstappentől.

A holland így kiemelkedett a mezőnyből egykörös tempó tekintetében, majdnem nyolc tizedmásodpercet adott a közepesen második helyen maradó Norrisnak és Hamiltonnak, akik között csupán egy ezredmásodperc különbség döntött. Lágy keveréken elöl végeztek a Ferrarik is: Charles Leclerc a negyedik, Carlos Sainz a hatodik helyen, közrefogva Valtteri Bottast. Már egy másodperc feletti hátrányban Vettel hetedik lett, Perez végül pedig csak nyolcadik helyen végzett: a mexikói 1,1 másodpercet kapott csapattársától.

Az első szabadedzés eredménye:

  Versenyző Csapat Köridő Hátrány Körök
1 Max Verstappen RED BULL RACING HONDA 1:27.035   22
2 Lando Norris MCLAREN MERCEDES 1:27.814 0.779 25
3 Lewis Hamilton MERCEDES 1:27.815 0.780 29
4 Charles Leclerc FERRARI 1:27.828 0.793 25
5 Valtteri Bottas MERCEDES 1:27.897 0.862 29
6 Carlos Sainz FERRARI 1:27.923 0.888 24
7 Sebastian Vettel ASTON MARTIN MERCEDES 1:28.062 1.027 22
8 Sergio Perez RED BULL RACING HONDA 1:28.163 1.128 24
9 Daniel Ricciardo MCLAREN MERCEDES 1:28.211 1.176 27
10 Esteban Ocon ALPINE RENAULT 1:28.415 1.380 23
11 Pierre Gasly ALPHATAURI HONDA 1:28.449 1.414 27
12 Yuki Tsunoda ALPHATAURI HONDA 1:28.600 1.565 28
13 Antonio Giovinazzi ALFA ROMEO RACING FERRARI 1:28.827 1.792 25
14 Fernando Alonso ALPINE RENAULT 1:28.873 1.838 23
15 Kimi Räikkönen ALFA ROMEO RACING FERRARI 1:29.220 2.185 26
16 Nicholas Latifi WILLIAMS MERCEDES 1:29.227 2.192 26
17 Mick Schumacher HAAS FERRARI 1:29.227 2.192 23
18 Lance Stroll ASTON MARTIN MERCEDES 1:29.597 2.562 20
19 Nikita Mazepin HAAS FERRARI 1:29.808 2.773 22
20 George Russell WILLIAMS MERCEDES 1:29.857 2.822 28
Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: