Az előttünk álló lesz Lando Norris számára a harmadik szezon, melyben részt vesz a Formula-1-ben. Az első szezonjában két hatodik helyezést tudott felmutatni, miközben Carlos Sainz megtörte a csapat több, mint 2000 napja tartó dobogótlanságát.
Aztán 2020-ban már ő maga is megkóstolhatta a pezsgőt, miután a harmadik helyen ért be a szezonnyitón, azonban spanyol csapattársa ezt is überelni tudta monzai második helyezésével, persze 97 pontjával így is nagyban hozzájárult, hogy a konstruktőrök között a harmadik helyen zárt a McLaren.
Elmondta a Planet F1 oldalának, mik a céljai idén: „Szeretnék jobban odafigyelni az apróbb részletekre. Ez így megy évről évre. Az emberek azt hinnék, egyre kevesebb és kevesebb a dolgunk, de igazából egyre apróbb és apróbb részletekbe megyünk bele.”
„A hozzáállásom nem változott tavaly óta, rendkívül motivált vagyok, mindent beleadok és keményen dolgozom, hogy jobb versenyzővé váljak. Nem számít, hogy edzés vagy verseny, a célom, hogy a legjobbamat nyújtsam, annyira elöl legyek a listán, amennyire csak lehet.”
„Nem lehetek magammal elégedett, ha tudom, hogy teljesíthettem volna jobban is, azáltal, hogy kihoztam volna magamból mindent, amire képes vagyok. Őszintén, többször érzem azt, hogy alulteljesítek, mint azt, hogy igen, ma mindent megtettem a sikerért.”