DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 6. vasárnap
F1

„Vettel minden csapatból győztest csinál”

A Toro Rosso egykori technikai igazgatója, Giorgio Ascanelli rámutatott: a német eddig az összes istállónál győzni tudott, ahol eddig versenyzett, a sikerek pedig nem kis részben neki voltak köszönhetők.

Új fejezetéhez érkezik idén Sebastian Vettel pályafutása: a Ferrarit elhagyva immár az Aston Martin színeit fogja erősíteni. A német pilóta karrierje eddigi legrosszabb időszakán van túl, ezért a szezon egyik érdekes kérdése lehet, hogy vajon az új közegben újra megtalálja-e korábbi formáját.

vettel-win-ferrari-dppi



Giorgio Ascanelli, aki annak idején a Toro Rossónál technikai igazgatóként dolgozott a pilóta mellett, rámutatott, hogy Vettel az eddigi összes csapatánál győzni tudott – leszámítva a BMW-t, ahol egyetlen versenyen vett részt Robert Kubica helyetteseként –, s ebben bizony a négyszeres világbajnoknak jelentős szerepe van:

„Talán már észrevettétek: minden egyes csapat, ahol Sebastian versenyzett, győztes csapattá vált vele” – nyilatkozta Ascanelli az F1-Insider.com szakoldalnak. „Először a Toro Rossónál, majd a Red Bullnál. Ez Sebastiannak is köszönhető: ahogy a gázt tapossa és ahogy egy alakulatot irányít. A Red Bullnál már 2008-ban megvoltak a siker hozzávalói, mi mégis jobbak voltunk náluk, mert Vettel jobb volt, mint Coulthard és Webber.”

Vettel új csapatfőnöke, Otmar Szafnauer is nagy reményeket fűz Vettelhez, aki szerinte jól fogja magát érezni az Astonnál, ahol nem szokás hibáztatni senkit: „Minden a tiszteletről és arról szól, ahogy összetartunk. Mindenkinek elismerjük a tehetségét, nem mutogatunk ujjal senkire. Arra bátorítjuk az embereinket, hogy tanuljanak a hibáikból. Mindannyian összetartunk, jó a légkör a csapatban, és olyan kultúrát alakítottunk ki, hogy senkit nem hibáztatunk azért, mert hibázik. Ez igaz a versenyzőkre is. Sebnek tetszeni fog, ebben biztos vagyok: kivirágzik majd.”

 
Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: