DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 6. vasárnap
F1

Alonso folyamatosan beszél a Renault-val

Két hét karantént is vállalt azért, hogy szimulátorozhasson, a versenyhétvégéket már közelről figyeli és folyamatosan jelzi is az észrevételeit a csapat számára.

Fernando Alonso komolyan vette a Renault ajánlatát, amely arról szólt, hogy addig is segíthetne a csapatnak bármiben, amíg konkrétan nem ő vezeti az autót. A kétszeres világbajnok már több napot is töltött Enstone-ban, üléspróbán járt, szimulátorozott, ismerkedett mindennel és azóta is folyamatosan kapcsolatban van a vezetőséggel.

alesz_2



"Most, hogy az IndyCarral kapcsolatos tevékenységei véget értek, még közelebbről követi a Formula-1-es hétvégék eseményeit" - mondta a Renault sportigazgatója, Alan Permane. "A telefon elég sokat csörög egy hétvége során, szóval jó érzés ez az extra támogatás a részéről. Elment egy tizennégy napos karanténba, méghozzá önként, ez kellett ahhoz, hogy jöhessen szimulátorozni. Elmondtuk neki, hogy ez kell, ő pedig azt válaszolta, hogy nem gond, csinálja. Ebből is látszik, hogy mennyire komolyan veszi a dolgot és mennyire koncentrál" - magyarázta.

Alonso a negyedik iksz kapujában tér vissza a Formula-1-be és a Renault-hoz, az enstone-iaknak pedig óriási szükségük van rá, az ő karakterére, személyiségére és a tudására is - emiatt gyakorlatilag mindent megkap, amit kér, ő pedig minden lehetséges módon igyekszik segíteni a gyártónak. Úgy tűnik, hogy a motiváció megvan...

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: