DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 6. vasárnap
F1

Stroll: Nevetséges, hogy Leclerc-t nem büntették

Repkedtek az időbüntetések az Orosz Nagydíjon, Charles Leclerc azonban, aki a falba segítette az első körben Lance Strollt, valamiért megúszta a retorziót. A rajt után öt helyet javító kanadai sem érti, hogyan lehetséges ez.

A 12. rajtkockából induló Lance Stroll az Orosz Nagydíj negyedik kanyarjában – kihasználva Carlos Sainz balesetét és a kavarodást – már a hetedik helyen járt, versenye azonban nem tartott ennél tovább. A mögötte haladó Charles Leclerc eltalálta a Racing Pointot, amely megforgott és a falban kötött ki. A monacói végül hatodikként ért célba: Stroll szerint nem igazságos, hogy büntetlenül maradt az eset.

„Nagyon meglepett, hogy nem kapott érte retorziót. Én sok helyet hagytam neki, a teljes kanyart külső íven vettem, ő meg egyszerűen megütötte a jobb hátsómat. Annyi helyet hagytam neki, amennyit csak tudtam. Balszerencsés volt, de elkerülhette volna, nem kellett volna olyan szélesen fordulnia, hogy nekem jöjjön. Szóval igen, kissé nevetséges, hogy nem büntették érte” – mondta a helyszíni riportereknek Stroll.

Stroll két versennyel ezelőtt még pontegyenlőséggel negyedik helyen állt a bajnokságban, Mugellóban és Szocsiban azonban önhibáján kívül esett ki, és egészen a nyolcadik pozícióig esett vissza. A másik autóval Sergio Perez negyedik helyet ért el, így Stroll bosszankodik, hogy sokkal többre futhatta volna részéről.

„Azt hiszem, sok minden elérhető volt, emlékeim szerint abban a pillanatban hetedik helyen haladtam. Nagyszerű rajtom volt, a megfelelő abroncson haladtunk, nagy kár” – mondta Stroll, akit csapattársa, Perez egyetlen pontra megközelített az összesítésben.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: