DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 6. vasárnap
F1

Button Hamiltonról: Emberként lehet nem szeretni, versenyzőként nem

A legtisztább ellenfél, aki ellen valaha versenyzett: így jellemezte Jenson Button Lewis Hamiltont, akit egyszerre tart visszahúzódónak és szókimondónak. A hatszoros bajnok megosztó versenyző, de Button szerint legfeljebb személyiségét lehet nem kedvelni.

Nagy-Britannia két legutóbbi világbajnoka, Lewis Hamilton és Jenson Button 2010 és 2012 között három éven át voltak csapattársak a McLarennél. Button felidézte az akkori Hamiltont, összehasonlítva a maival:

„Én egy meglehetősen visszahúzódó személynek látom őt, ami valószínűleg kívülről is látható. Bár a mostani Lewist nem ismerem olyan jól, 2012-ben egy különösen tehetséges pilóta volt, akinek egész élete a versenyzésről szólt. Keményen kellett dolgoznom, hogy legyőzzem őt, és nyilván nem minden alkalommal sikerült” – mondta a GQ-nak adott interjúban a 2009-es világbajnok.



„De elégszer megtörtént ahhoz, hogy örüljek annak, amit el sikerült érnem. Összességében ő jobb volt nálam az időmérőkön, én viszont versenyezni tudtam vele, használva a fejem. Akkoriban sem csak a gázt kellett nyomni a nagydíjakon, ahogy most sem. Lewis azonban sokat tanult azóta, mindig vigyáz a gumikra, üzemanyagra, autóra… Tudja, hogy mit csinál.”

Hamilton a Formula-1 legmegosztóbb tagja, Button szerint azonban csakis személyeségét lehet nem kedvelni: úgy gondolja, versenyzői kvalitásait mindenkinek muszáj elismernie.

„Most olyan pozícióban van, ahol hátradőlhet és más dolgokról is gondolkodhat az autó vezetése mellett. Nagyon szókimondó tud lenni, ami szerintem nagyszerű dolog, hiszen segít vele a sporton és annak sokszínűségén. Emberként lehet valaki Lewis rajongója vagy sem, versenyzőként viszont csak szeretni lehet őt. Kivételesen tehetséges és nem megy bele játékokba. Sosem nyúl piszkos eszközökhöz: az igazat megvallva ő a legtisztább ellenfél, akivel valaha versenyeztem” – mondta Button.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: