DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 7. hétfő
F1

Ez volt a legrejtélyesebb defekt a Brit Nagydíjon

Danyiil Kvjat pályafutása egyik legnagyobb bukásának tartja a Brit Nagydíjon elszenvedett, defekt miatt bekövetkezett balesetét. Az Alpha Tauri-Honda pilótájának incidense nagyobb fejtörést okozott, mint a viadal másik három, jóval nagyobb hírverést kapott gumimeghibásodása.

Nem véletlen, hogy Kvjat defektjéről jóval kevesebb szó esett a Brit Nagydíj és a 70. Évfordulós Nagydíj közötti napokban, mint Lewis Hamilton, Valtteri Bottas vagy épp Carlos Sainz gumihibájáról. Amikor a futam 12. körében az incidens bekövetkezett, még nem is lehetett pontosan tudni, hogy mi történt: az FIA csütörtöki online sajtótájékoztatóján – ahol a formula.hu is jelen volt – az orosz pilóta elárulta, hogy az első pillanatokban neki sem volt fogalma arról, hogy egy jobb hátsó defekt idézte elő a balesetet.

kvjat



„Mivel gondjaim voltak a váltómmal, azokban a pillanatokban összevissza kapcsolgattam, a balesetet megelőző két-három körben számos változtatást végeztem. Amikor a gumi megadta magát, abban a pillanatban is épp a kijelzőt figyeltem, szóval nem is nagyon értettem, hogy mi történt. Furcsa eset volt, soha nem történt még velem olyan a pályafutásom során, hogy egy gumi egyszerűen eldurrant egy gyors kanyarban. Először azt hittem, hogy a szegélykő vagy a fű okozta, de amikor visszanéztem, rájöttem, hogy tényleg a világon semmit nem tehettem”– mondta Kvjat, aki a csapatrádión magát okolta, majd a helyszínről távozva dühödten ellökött egy operatőrt. 

Míg a másik három gumis probléma esetén az bizonyosodott be, hogy az érintett csapatok túlhasználták az abroncsokat, addig a Kvjat-incidens kapcsán az Alpha Taurinak és a Pirellinek további vizsgálatokat kellett lefolytatnia. Ezekből kiderült: egy meghibásodás miatt a felni belső része túlhevült és szétégette az abroncs oldalfalának legalsó, a felnibe illeszkedő részét. Az olasz gumigyár leszögezte, hogy a történteket nem lehet abroncshibára visszavezetni.

Változik az eset helyszíne is erre a hétvégére, Michael Masi, az FIA versenyigazgatója ugyanis közölte: 36 méternyi gumifalat építenek a becsapódása pont környékére. „Igen, azt hiszem, az volt” – felelte Kvjat a sajtótájékoztatón arra a kérdésre, hogy ez volt-e pályafutása legnagyobb bukása. „Szerencsére nem a rendes, sima korlátnak csapódtam, pedig csupán néhány méteren múlt. Az eset tökéletes emlékeztető volt számomra, hogy bár mi, versenyzők néha lassúnak érezzük az F1-es autót, amikor a fal közeledik, akkor bizony bebizonyosodik, hogy mekkora sebességgel száguldozunk.”

Kvjat nem sok maradandót alkotott még idén, a 26 éves pilóta legjobb eredménye a Stájer Nagydíjon elért 10. helyezés volt. Mivel a Pirelli a 70. Évfordulós Nagydíjra lágyabb keverékű abroncsokat szállít, mint az előző heti fordulóra, sokan számítanak arra, hogy ez a tényező lehetőséget teremt azok számára is, akik a Brit Nagydíjon nem villogtak. 

„Ki tudja? – mondta a lágyabb gumikkal kapcsolatos esélyekről Kvjat. „Ki kell próbálnunk a C4-es keveréket, amelyről csak pénteken tudjuk meg, hogy mire jó a hosszabb és rövidebb etapokon, de ezzel ugye mindenki így lesz. Lehetőségeink szerintem ezen a hétvégén is lesznek, ha tiszta versenyünk, tiszta hétvégénk lesz. Majd meglátjuk, hogy hol végzünk.”

Míg az 1 pontot jegyző orosz az egyéni tabella 15. helyét foglalja el, addig csapattársa, Pierre Gasly 12 egységgel a 12. pozíciót mondhatja magáénak.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: