DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 6. vasárnap
F1

Az FIA lépésre készen figyeli a koronavírust

Továbbra is korai beszélni arról, elmarad-e Kínai Nagydíj, az FIA azonban már állást foglalt a járvánnyal kapcsolatban: vezető orvosprofesszora figyeli a helyzetet. Az F1 naptárában áprilisban, a Formula-E menetrendjében márciusban szerepel Kína.

A vuhani koronavírussal foglalkozik a világsajtó, a legfrissebb adatok 7900 megbetegedést és 170 halálos áldozatot tartanak számon, a járvány pedig továbbra is terjed. Már egy hete – amikor a két számadat alig tizedennyi volt – szóba került, hogyan befolyásolhatja a betegség az április 17-19-re kitűzött Kínai Nagydíjat.

Ma a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) is állást foglalt, közleményben tudatta, hogy a testület vezető orvosprofesszora, Gerard Saillant vezetésével, helyi hatóságokkal és autósport-szövetségekkel együttműködve monitorozzák a koronavírust.



„Az FIA mérlegelni fogja a versenynaptár soron következő futamait, valamint, ha szükséges, bármely szükséges lépést megtesz, hogy segítse védelmezni a globális motorsportközösséget és a szélesebb közönséget” – olvasható a semleges hangvételű közleményben.

Kínában korábban töröltek egy februárra kitűzött raliversenyt, az pedig friss hír, hogy a március 13-15-i nankingi Fedettpályás Atlétika-világbajnokságot elhalasztották egy évvel. Az F1-es Kínai Nagydíj egy hónappal későbbre van kitűzve, az FIA felügyelete alá tartozó másik fontos világsorozat, a Formula-E versenye Sanyában viszont március 21-én esedékes.

Bár a koronavírus megbetegedéseinek több mint 98 %-a és az összes áldozat kínai, öt beteget Vietnámban is nyilvántartanak. Az első F1-es Vietnámi Nagydíj Sanghaj előtt két héttel szerepel a versenynaptárban.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: