DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 6. vasárnap
F1

Kvjat: Én is csak aznap tudtam meg a döntést

Már két hete, hogy a Red Bull bejelentette, visszaülteti Pierre Gaslyt félévnyi kínlódás után a Toro Rossóba, helyére pedig az újonc Alexander Albont ültetik be. Kvjat először szólalt meg azóta.

Nagyjából két hete robbant a bomba, hogy Alexander Albonra cseréli a gyengélkedő Pierre Gaslyt a Red Bull istállója, annak ellenére is, hogy a korábbi hírek arról szóltak, hogy a francia a szezon végéig mindenképpen megtarthatja ülését.

A Toro Rossónál harmadszor feltűnő Danyiil Kvjat korábban már volt a Red Bull pilótája, talán éppen ezért is szerette volna kipróbálni a fennmaradó opciót Alexander Albon személyében Christian Horner és Dr. Helmut Marko, még akkor is, ha Kvjat idén már szerzett egy dobogót és 11 ponttal többet is gyűjtött, mint a thai-angol pilóta.



Most elmondta Danyiil Kvjat, ő hogyan élte meg azt, hogy a Red Bull Albont választotta helyette: „Én is ugyanazon a napon tudtam meg mindent, mint ti” – mondta el Kvjat az orosz Championatnak. „Dr. Marko felhívott, és elmondta, mi lesz. Fontos, hogy tiszteletben tartsuk és elfogadjuk az ilyesfajta döntéseket.”

„Azt gondolom, hogy szeretnék látni, Albon mire képes egy olyan autóban, ami futamgyőzelmekre alkalmas, egy olyan csapattárs mellett, mint Verstappen. Én már voltam egyszer a Red Bullnál és szerintem ez is közrejátszott a döntésben. Eddig csak ez a rövid beszélgetés minden, ami történt köztünk.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: