DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 6. vasárnap
F1

Renault: Ideje támadó módba kapcsolni

Marcin Budkowski, a Renault igazgatója elmondta, csapatuk az elmúlt három évet az építkezésnek, a megfelelő emberek megtalálásának szentelte, 2019-től viszont eljött az ideje annak, hogy ők is beleszóljanak az élen folyó harcba.

A Renault 2016-ban gyári csapatként tért vissza a Formula-1 rajtrácsára, így idén negyedik szezonját kezdi meg a királykategóriában. Ráadásul úgy, hogy az idei évtől Nico Hülkenberg mellett a mezőny egyik legjobb pilótájának tartott, Daniel Ricciardo is az ő színeikben versenyez. Az enstone-i alakulatról nemrég az is kiderült, az idei szezonra egy teljesen új autóval készülnek, a 2018-as versenygépből ugyanis mindössze a szervót használják fel.

Marcin Budkowski, a franciák igazgatója egy a Sky, brit csatornának adott interjújában elmondta, a csapat 2016-ban egy jól meghatározott, három éves ciklusokra osztott tervvel tért vissza a sportba, ezért 2019-ben tartanak ott, hogy úgy érzik, eljött az ideje az élcsapatok kihívói közé lépni. „Amikor a Renault úgy döntött, hogy visszatér a Formula-1-be, egy hatéves tervet fektetett le. Az első három évet az újjáépítkezésnek szenteltük, a következő hármat pedig 'támadó módként’ címkéztük fel. Ez alatt a három nagy csapattal való harcot értem” – részletezte Budkowski.



A Renault folyamatos fejlődése az elmúlt három évben pontokban is mérhető volt, hiszen, míg 2016-ban a Kevin Magnussen és Jolyon Palmer által gyűjtött nyolc ponttal csak a kilencedik helyen zártak. 2017-ben már a konstruktőri világbajnokság hatodik helyét szerezték meg 57 ponttal. Tavaly Nico Hülkenberg és Carlos Sainz pedig összesen 122 pontot gyűjtött, így a csapat a Red Bull Racing mögött a negyedik helyen zárta az évet, igaz, közel 300 pontos lemaradásban az osztrákokhoz képest.

„Most, hogy túl vagyunk az első három éven, az infrastruktúra és az emberek szempontjából is nagyjából ott tart a csapat újjáépítése, ahol a visszatérés után elképzeltük. Így 2019-től az a három éves szakasz következik, amikor utolérjük a top csapatokat és reményeink szerint a világbajnoki harcba is beleszólunk” – határozta meg a Renault terveit a következő évekre Budkowski.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: