DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 6. vasárnap
F1

A Renault csak a szervót hozta át tavalyról

A 2018-as autójából szinte semmit nem tartott meg a Renault F1-es csapata, az idei szezonra új konstrukcióval készülnek. A kritikus terület az erőforrás lesz, amely megbízhatóságán most is dolgoznak.

Nulláról tervezte újra az idei Formula-1-es autóját a Renault. Bár az aerodinamikai szabályok is változnak, nem ezek indokoltak ilyen szintű áttervezést, a csapat maga döntött úgy, hogy a 2018-as konstrukcióból egyetlen alkatrészen kívül semmi egyebet nem érdemes megtartaniuk. A részletekről az ügyvezető igazgató beszélt.

 renault-fw-2018



„Mindig nagy kihívást jelent egy több ezer alkatrészből álló autót összerakni” – idézte Marcin Budkowskit az Autosport. „A tavalyiból csak a kormányszervót tartottuk meg. Ebből gondolhatják, hogy minden más terület változik, mivel mindenhonnan extra teljesítményt akarunk kinyerni. Minél később véglegesítjük, annál több teljesítményt nyerünk ki belőle, de annál stresszesebbé is válik a határidő tartása.”

A Renault a lehető legkésőbb kezdi az alkatrészek legyártását, így a mérnököknek több idejük marad a szimulációkra. Budkowski szerint ez azért fontos, mert ha túl hamar végeznének az autóval, azzal kiaknázatlan potenciált hagyhatnak benne. „Szoros lesz, nagyon szoros, de ez mindig ilyen. Ha nem lenne így, akkor valamit rosszul csinálnánk” – tért rá a határidő betartására, amely a francia csapat esetében február 12, ezen a napon fogják leleplezni az idei autót.

A franciák tavalyi motorja hagyott maga után kívánnivalókat, ugyanis nem volt különösebben erős, és a megbízhatóságával is rendszeres problémák voltak, ezért a csapat motorrészlege jelen pillanatban is a problémák elhárításán dolgozik.

„Nagyon optimisták vagyunk az erőforrással kapcsolatban, ami pontosan olyan, mint a karosszéria – egészen addig nincs befejezve, amíg el nem indítjuk az első versenyhétvégére. Teljesítményét tekintve ígéretes, de a megbízhatóságot tekintve még dolgunk van vele, Viry-ben [a csapat motorgyártó üzemében] jelenleg ezzel foglalkozunk. Meg kell találnunk a teljesítmény és a tartósság közötti egyensúlyt, de bizakodóak vagyunk.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: