DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 6. vasárnap
F1

Hamilton: A Pirelli meglopta a nézőket

Lewis Hamilton ráhúzta a vizes lepedőt a Pirellire, akik szerinte meglopták a nézőket, mivel az abroncsok kímélése miatt nem sok kerék a kerék elleni csatát láthattunk 2018-ban.

Az ötszörös világbajnok Lewis Hamiltonnak az az érzése, hogy a 2018-ban használt abroncsok túlságosan nagy ráhatással voltak a versenyekre, amivel rákényszerítették a pilótákat egy bizonyos „versenyzési” stílusra. A brit szerint a versenystratégia legtöbbször arról szól, hogyan tudják maximalizálni a gumikban rejlő tartalékokat.

Pontosan emiatt volt látható többször is, hogy a versenyzők inkább az egy kiállásos taktikát preferálták, ami ugyan gyorsabbnak bizonyult, de ezzel meglopták a nézőket Hamilton véleménye szerint, hiszen így nem is mehettek bele komolyabb vetélkedésben a pilóták.

Hamilton nincs kibékülve a Pirellivel


„Néha végig tudnánk csinálni egy versenyt egy szett gumival, mielőtt teljesen elhasználódik. Személy szerint én mindig óvatos vagyok, mikor azt mondják, akár ezzel az egy szettel is végig tudnánk csinálni a teljes versenytávot, anélkül, hogy meg kellene állnunk” – mondta el Hamilton a Crash-nek.

„Nem tudom, más hogy volt ezzel, de én úgy látom, nem sok versenyen nyomhattuk tövig a gázt. Rengetegszer csak bevitorlázunk a kanyarokba, mivel a gumik állandóan túlmelegszenek. Szóval nem láthattak a rajongók kimondott versenyzést, de sajnos már régóta ezt a játékot játsszuk ezekkel a fajta gumikkal.”

A Pirelli állítja, kiküszöbölte a hólyagosodási problémákat az idei évre fejlesztett abroncsaival, de ez majd csak a pályán fog kiderülni, mennyi igaz belőle.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: