DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 6. vasárnap
F1

Whiting szerint elég gyors a biztonsági autó

Charlie Whiting versenyigazgató szerint a biztonsági autónak nem kellene gyorsabbnak lennie, hiszen épp az a lényege, hogy ha baleset van, a mezőny biztonságos körülmények között körözhessen.

A Formula-1-ben az idei évben minden idők leggyorsabb biztonsági autója köröz a mezőny előtt, ha erre Charlie Whiting versenyigazgató engedélyt ad. Olykor hosszú perceken át kell a versenyzőket kordában tartania az autó sofőrjének, Bernd Maylandernek, aki egy 585 lőerős Mercedes AMG GT R autót kormányozhat idén.

Sebastian Vettelnek azonban még ez is kevés, a Ferrari négyszeres világbajnoka nemrégiben annyit mondott, hogy szerinte egy, az olaszok által gyártott sportautót kellene használni a mezőny „összerázására.” Whiting szerint azonban a biztonsági autónak épp az a lényege, hogy visszalassítsa a mezőnyt, ugyanakkor ő is tisztában van vele, hogy a pilóták ilyenkor nagyon küzdenek a gumik és a fékek melegen tartásával.

 



„A versenyzők folyamatosan azt kérik, hogy legyen még gyorsabb a biztonsági autó. Évről-évre próbáljuk kicsit gyorsabbá tenni a kocsit, de mégis mi lenne az ideális?”  ‒ tette fel a költői kérdést Whiting.

„Mindenki számára problémát jelentenek a visszahűlt gumik és fékek. Szerintem ennek megfelelően kell vezetni addig, míg azok el nem érik újra az üzemi hőfokot. Tudom, hogy a versenyzőknek ez egy plusz teher, amivel foglalkozniuk kell, de a biztonsági autónak épp az a funkciója, hogy kordában tartsa a mezőnyt, amikor arra szükség van" ‒ folytatta a versenyigazgató.

Jó példa erre Grosjean balesete a bakui versenyen.                                    

”Pontosan emiatt van a biztonsági autó. Nem feltételezhetjük azt, hogy a pilóták maguktól kellően visszalassítanak egy-egy ilyen szituációban. Kissé körülményes volt Romain autóját eltávolítani a veszélyes zónából, ám csak akkor engedtük útjára a mezőnyt, mikor teljes mértékben megbizonyosodtunk róla, hogy a pálya tiszta.”

Stroll szerint azonban Bakuban nem is biztonsági autós fázisra, hanem egyenesen piros zászlóra lett volna szükség.

A soron következő spanyol versenyen talán kevesebb dolga lesz Mayländernek, mint Bakuban volt, ám a szezon hatodik megmérettetésén, Monacóban újra főszerephez juthat a közel hatszáz lóerős AMG Mercedes.  

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: