DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 6. vasárnap
F1

Renault: Kivitelezhetetlen, amit a Red Bull kér

Annak ellenére, hogy legerősebb F1-es ügyfélgárdája, a Red Bull változásért harcol az úgynevezett parti móddal kapcsolatban, a Renault szerint technikailag szinte lehetetlen végrehajtani kérésüket.

Miután a Red Bull újfent kritizálta a Mercedes időmérős motorbeállításait, és változásért kiáltott, a Nemzetközi Automobil Szövetség képviseletében Charlie Whiting bár nem mondta ki, de nagyjából úgy fogalmazott, hogy nem várható módosítás a testület részéről.



Cyril Abiteboul, az energiaitalosokat motorral ellátó Renault ügyvezető igazgatója technikai szempontból közelítette meg a kérdést: a francia szinte lehetetlennek tartja, hogy változtassanak az erőforrásokon, sokkal inkább az olajfogyasztás mértékét kellene csökkenteni – szerinte ugyanis ez nagyban hozzájárul az időmérős teljesítmény-növekedéshez.

„Úgy vélem, technikai szempontból extrém nehézséget jelentene” – nyilatkozta Abiteboul a Motorsportnak. „Minden érdekem azt diktálja, hogy egyetértsek Dr. Marko szavaival, de ismerve a technikai hátterét, és képesnek lenni rá… Szerintem az első cél az olajfogyasztás limitálása lehet. Jelenleg olyan helyzetben vagyunk, ahol ez nagyjából 0,6 liter, a mi erőforrásunk azonban kevesebbet fogyaszt 0,1 liternél.”

„2018-ban lehetséges, hogy olyan motorunk legyen, amely képes ilyen fogyasztásra, és nem látom okát, hogy miért ne mehetnénk ettől is tovább. Számomra ez egyértelmű megoldást jelent, ha tenni akarunk valamit ezzel kapcsolatban, és hogy biztosítsuk, hogy mindenki a szabályok szellemében cselekszik” – tette hozzá a francia.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: