DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 6. vasárnap
F1

Raikkönen nem ideges Vettel miatt

Az Ausztrál Nagydíjat követően nyilvánosságra került Kimi Raikkönen egyik ingerült rádióbeszélgetése a Ferrari csapattal. A jégember azonban egyáltalán nem haragszik csapattársára.

Kimi Raikkönen visszautasítja a felvetést, hogy a Ferrari stratégiai lépése miatt kiborult volna. Melbourne-ben ugyanis egy meglehetősen korai kerékcserével próbáltak Lewis Hamilton elé vágni, ám a későbbi, virtuális biztonsági autós időszakot is tekintve végül ez lett a hátrányosabb taktika, Vettel ugyanis mindkettejüket átugorva megnyerte a versenyt.

A Ferrari finnjének lépésére a Mercedes is reagált, Vettel késői, szerencsés időpontban végrehajtott kerékcseréje pedig a lehető legjobban jött ki az olaszok számára. Kimi Raikkönen azért lett ideges, mert meglepte őt, hogy a csapat nem értesítette arról, mit tesz a csapattárs, erről szólt az ominózus rádióbeszélgetés.

De egyáltalán nem neheztel csapattársára. „Nyilván sokat beszéltünk erről a verseny előtt. Száz lehetőség adódott, mit tehetnénk és az ő opciója lett végül a legjobb. Semennyire nem fenyegették őt hátulról, nyilván megpróbálta megragadni az alternatív lehetőséget, semmi vesztenivalója nem volt, a harmadik hely mindenképpen meglett volna neki” – reagált a felvetésre a korelnök finn.

Jó indítás a harmadik hely, de Raikkönen még többet akar


„Igazából nem lepődtem meg azon, amit tett, azon viszont inkább, hogy mi nem ezt az utat választottuk. Természetesen a biztonsági autó pályára küldése egyszerű szerencséből adódott, csak nem nekünk. Sajnos ami neki szerencse volt, az nekem szerencsétlenül jött ki. De legalább Seb győzött és ő is a mi csapatunkat erősíti”.

„Az ember mindig többet és többet akar. A harmadik pozíció ugyan nem ideális számomra, de egy hosszú évet mégis remekül kezdhettünk. Inkább szerzek egy harmadik helyet, minthogy pont nélkül maradjak. Ez így most rendben van” – zárta gondolatait Kimi Raikkönen.

Korábban Nico Rosberg is úgy fogalmazott, hogy Kimi Raikkönent használta fel a Ferrari ahhoz, hogy Sebastian Vettel esélyt kapjon a futamgyőzelemre, ám a 2016-os világbajnok is elismerte, hogy a finn semmiképpen nem nyerhetett volna, mert Hamilton az ő lépésére reagált.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: