DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 5. szombat
F1

Nem félti az ülését Sainztól Palmer

Egy forgatókönyv szerint Jolyon Palmer utolsó versenyét teljesíti Szingapúrban: a Renault pilótája azonban már meg sem hallja a pletykákat, és szerződését emlegeti.

A McLaren és Toro Rosso motorszállító-cseréje mellett egy másik bejelentés is küszöbön áll: Carlos Sainz átigazolása a Renault-hoz ezekkel függ össze, a francia gyártónak sajtóhírek szerint sikerült rávennie a Red Bullt, engedje el a kötelékébe tartozó versenyzőt. A spanyol a várakozások szerint 2018-ra írt alá a gyári istállóhoz, egy verzió szerint azonban már a Szingapúrt követő Malajziai Nagydíjon szolgálatba állhat Jolyon Palmer helyén. Az ingatag üléssel rendelkező brit is jelen volt a csütörtöki hivatalos sajtótájékoztató résztvevői között.

„Hét versenyem van még hátra idén, hogy a tőlem telhető legjobbat nyújtsam” – jelentette ki Palmer, nyugodtsággal válaszolva a szóbeszédre. „Nyilvánvaló, hogy kissé nehéz évem volt, ám úgy hiszem, az utóbbi kettő nagydíj sokkal jobban sikerült, még ha nem is úgy lett végük. Teljesítmény tekintetében azonban közel voltam. Remélem, a következő pályákon jobban fog menni az autónk, így végre pontokat is szerezhetek.”



Mikor nyíltabban rákérdeztek, mit tartogat számára a jövő, Palmer határozottan válaszolt – hangsúlyozva, hogy megszokta már, állandóan megkérdőjelezik helyét: „Szerződésem van, amely alapján még hét versenyt kell teljesítenem idén. Azt hiszem, vagy 35 verseny óta spekulálnak azon, hogy nem veszek részt a következőn. Ebben nekem nincs semmi új, már falra hányt borsó a szememben. Azt hiszem, idén a legtöbb hétvégén ezt hangoztatták, mégsem történt semmi. Hét verseny vár rám, ott leszek Malajziában, és Abu Dhabiban is versenyezni fogok” – idézi a gpupdate.net Palmer reakcióját.

A 26 éves versenyző 2016 óta tartó pályafutása során egyetlen pontot szerzett a Renault-val, és a teljesítmény elmaradása miatt kérdőjelezik meg újra és újra pozícióját. Már újonc szezonja első futamai után felmerült lecserélése a médiában, ennek ellenére egy második szezont is kapott a csapattól. Korábban arról lehetett olvasni, hogy Robert Kubica visszatérése szorítja ki a mezőnyből, most Sainzt látják a brit pilóta helyén. 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: