DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 6. vasárnap
F1

„Dehogy esélytelen a Mercedes”

Az elmúlt időszakban a Mercedes vezetői többször is nyilatkoztak arról, hogy idén a Ferrari dominál és az utóbbi évek világbajnokságait sorra nyerő istálló visszaesett, már esélytelenné vált. Ezt nem minden szakember gondolja így.

Nigel Mansell, 1992 világbajnoka, aki korábban két évet a Ferrarinál is versenyzett, egyáltalán nem ért egyet azzal, hogy a Mercedes egyértelműen annyira visszaesett, hogy jóval a Scuderia mögé került az erősorrendben. Toto Wolff csapatfőnök az elmúlt napokban hozta nyilvánosságra véleményét, miszerint az elmúlt három évad dominanciája után a Mercedes idén már nem dominál, sőt, nem is a világbajnoki cím legnagyobb esélyese.

Mansell szerint csak "duma" a Mercedes esélytelensége


Mansell nem igazán érti Wolff szkepticizmusát az erősorrendről. „Ez puszta retorika, nem hinném, hogy esélytelenek. Szerintem nagyon is közel vannak. A Ferrari kitűnő munkát végzett a tél folyamán és emiatt hosszú idő óta először kihívásra késztetik a Mercedest. Innentől pedig egy fejlesztési versenybe torkollik a dolog. Amelyik gyártó gyorsabban és jobban fejleszt, végül az nyeri meg a világbajnokságot” – nyilatkozta Nigel Mansell.

A brit világbajnok szerint az Ezüst Nyilak továbbra is esélyesek, ahogy Lewis Hamilton is. „Lewis akkor teszi a legjobban, ha a nehezebb időkben is kihozza a legtöbbet magából és az autójából is. De az előzmények ellenére Lewis képes megnyerni ebben az évben is a világbajnoki címet, az már most biztosan látszik, hogy nagyon szoros lesz a harc” – tette hozzá Mansell.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: