DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 6. vasárnap
F1

Sauber: Várjuk a domináns erejű Hondát

A Sauber istálló meglehetősen magabiztosan várja együttműködését a Hondával, ugyanis 2018-tól már a svájciaknak is a japán erőforrásgyártó szállítja a motorokat. Örülnek, hogy hamarosan gyári támogatásban részesülnek.

A Saubernek óriási büszkeséget jelent, hogy 2018-tól a Honda erőforrásaival indulhatnak a Formula-1-ben. Április első felében még csak pletykaszinten merült fel, hogy a Sauber akár már idén év közben Honda motorokra válthat. Ezt akkor még gyorsan igyekeztek cáfolni, bár azt elismerték, hogy a jövőben szövetségre léphetnek egymással.

Feljavul 2018-ra a Honda? A Sauber szerint igen


Ez az elmúlt hétvégén meg is történt, a Sauber idén indul utoljára egy éves Ferrari-erőforrásokkal, 2018-tól érkezik a Honda, a japánok a McLaren mellett a svájci csapatot is ellátják motorokkal. A csapatfőnök, Monisha Kaltenborn kifejezetten elégedett a megkötött paktummal. „Óriási büszkeség számunkra, hogy a Sauber F1-es csapata együtt dolgozhat a Hondával az elkövetkezendő szezonokban”.

„Újabb komoly mérföldkőhöz érkeztünk ezzel az új erőforrás-érával, óriási izgalommal várjuk és természetesen úgy gondoljuk, hogy ez hatalmas lehetőség számunkra. Nagy várakozással tekintünk a Hondával való házasság elé, stratégiai és technológiai partnerségünk sikeres jövővel kecsegtet minket. Köszönjük a Hondának ezt a nagyszerű partneri viszont, ami hamarosan következik. A Hondának is nagy kihívás lesz, hogy a McLaren mellett még egy partnercsapatot kell ellátnia erőforrásokkal. Ők is érzékelni fogják az előnyeit, hogy két istállónak szállítanak, mi is rendelkezésre bocsátunk mindent számukra, ami ehhez szükséges, a rajongók pedig élvezni fogják, hogy a Honda domináns erejével olyan hamar tudjunk előrelépni, ahogy csak lehetséges” – így Kaltenborn, aki tehát nagyon optimista a most még igencsak bukdácsoló motorral kapcsolatban.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: