DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 6. vasárnap
F1

Az aeroelőny is a Mercedesnél lehet

Semmi kétség afelől, hogy eddig a német gyártó készítette a legerősebb F1-es motorokat, de egy volt pilóta szerint karosszéria terén is kimagasló munkát végeztek az idei szezonra.

Több Forma-1-es szakértő is úgy vélekedett a közelmúltban, hogy a 2017-es autók megnövekedett sebessége miatt ezentúl is nagy hangsúly lesz az erőforrásokon, melyek terén köztudottan a Mercedes vitte a prímet eddig. Ám az aerodinamikai módosítások miatt sokan azt remélik, hogy sikerül elkapni a brackley-iek grabancát, a legtöbben a karosszériák terén mindig ultrahatékony Red Bullban látják a csillagosok legfőbb kihívóját.

A McLaren korábbi tesztpilótája, az F1-ben egyetlen dobogóig jutó Pedro de la Rosa úgy véli, hogy tavalyi, óriási előnyüknek köszönhetően a Mercedes nagy hangsúlyt tudott fektetni a szélcsatornában végzett munkálatokra, melyek azt eredményezik majd, hogy ismét megállíthatatlanok lesznek az előttünk álló szezonban. „Biztos vagyok benne, hogy a Mercedes régebb óta dolgozik a szélcsatornában, mint bárki más” – idézte a spanyolt a Motorsport.com.

„Persze az itt eltöltött órák száma korlátozva van, melyet mindenki maximálisan ki akar használni, de a különbség abban rejlik, hogy ki mennyi időt fordított a munkálatokra a múltban a jelenlegi szabályok szerint megépített autóval. A Mercedes pedig hét tizeddel járt a második csapat előtt tavaly, így ők tölthették el ott a legtöbb időt.”



De la Rosa szerint Bottas remek választás a Mercedes számára, ám úgy véli, egyelőre Lewis Hamilton bizonyult majd jobbnak. „Bottas remekül fog teljesíteni, hiszen jó pilóta, és nem lesznek problémái. Mindig könnyebb, amikor gyors autód van!” – mondta a spanyol. „Nagyszerűen illeszkedik a csapatba – keményen dolgozik, nem politizál, csak a saját dolgával foglalkozik, és nem zavarja, hogy Lewis mennyire lesz gyors, vagy mennyire lassú.”

„Lesznek versenyek, ahol le fogja győzni Lewist, ez száz százalék. De egész szezonra levetítve nem tudja majd felülmúlni, hiszen ki tudná? Véleményem szerint a legnagyobb vesztes ebben a helyzetben a Williams. Bottas távozott, és kénytelenek voltak visszahívni Massát, miután nem hosszabbították meg a szerződését. Ez kicsit furcsa az én szemszögemből nézve.”

A spanyol kitér a Ferrarira is, ahol 2014-ig tesztpilótaként tevékenykedett. „Úgy vélem, többé kevésbé ott lesznek, ahol tavaly. Flavio Briatore egyszer azt mondta, ha ugyanazok készítik a kenyeret, akik eddig, akkor az ugyanolyan is lesz – ez eléggé így van.” De la Rosa mindazonáltal örül az új szabályoknak. „Az autók sokkal nagyobb kihívást jelentenek a pilótáknak, fizikálisan nehezebb dolguk lesz majd. Végül is, ezt akartuk, hiszen túl könnyű lett, a gumik elhasználódását figyelni pedig eléggé unalmas volt” – tette hozzá az utolsó versenyét a 2012-es Brazil Nagydíjon, a HRT színeiben teljesítő spanyol. 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: