DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 7. hétfő
F1

Visszavonul-e a szezon végén Alonso?

A kétszeres világbajnok az új, 2017-es autóktól tette függővé, hogy a jövőben is marad-e az F1-ben: honfitársa nehezen tudja elképzelni, hogy a McLaren-Honda pilótája távozna a sportból.

Fernando Alonso 2001-ben mutatkozott be a Formula-1-ben, s bár 2002-ben a Renault tesztpilótájaként tevékenykedett, azóta folyamatosan a száguldó cirkusz mezőnyének a tagja, így mára az egyik legrutinosabb versenyzővé vált. Nem mellesleg az egyik legidősebbé is, így időről időre felmerül, hogy a kétszeres világbajnok hamarosan hátat fordít a sportágnak.

Különösen azért beszélnek folyamatosan a spanyol esetleges visszavonulásáról, mert a McLaren-Hondánál már évek óta nincs esélye még a dobogós helyezésekért küzdeni – sőt, a csapat vezetője szerint idén sem tudják még megcélozni a közvetlen élmezőnyt. Alonso azonban többször elmondta, hogy nem a versenyképesség, hanem az új szabályok szerint épített autók által nyújtott vezetési élmény alapján dönt majd, márpedig Carlos Sainz szerint ebben az esetben jó esély lesz honfitársa maradására:

alonso-sainz-dppi



„Nem igazán tartom a kapcsolatot Fernandóval – legalábbis jóval kevésbé, mint azt sokan gondolják” – nyilatkozta a Toro Rosso versenyzője a spanyol lapoknak. „Tulajdonképpen azt sem tudom, mit csinál a holtszezonban, de biztos vagyok benne, hogy Fernando nehezen venné rá magát a visszavonulásra, miután kipróbálta az új autókat.”

Sainz ugyanis nagyon jó véleménnyel van a 2017-es F1-es gépekről, amelyekkel pont egy hónap múlva kezdik meg a tesztelést Barcelonában: „Gyorsabbak lesznek az autók, az aerodinamika pedig a 2005-ös aranykorszak szintjét fogja elérni. A gumik is szélesebbek lesznek, valamint kevésbé fognak kopni, ami lehetővé teszi, hogy keményebben támadjunk.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: