DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 6. vasárnap
F1

Ricciardo: Én lettem a parasztok bajnoka

A bajnokságban Mercedesek mögött záró ausztrál mondhatná, hogy többször kellett volna nyernie idén, de inkább nem teszi. Nem a malajziai győzelem volt szezonjának csúcsa.

A Red Bull 27 éves pilótája, Daniel Ricciardo tekintélyes előnnyel gyűjtötte a harmadik legtöbb pontot a szezon során, így három év alatt másodszor végzett ő a Mercedes domináns párosa mögött az összetettben. A Malajziai Nagydíjon a dobogó legfelső fokára is felállt, emiatt pedig összességében csak pozitívan tudja értékelni idényét, nem kesereg azon, mi lehetett volna.

„Ha nem szerzem meg a győzelmet, ha Malajzia nem történt volna meg, akkor visszatekintve azt mondanám, többszörös futamgyőztesnek kellett volna lennem idén” – idézi a motorsport.com Ricciardót. „De mivel megszereztem azt a sikert, nem fogom mondogatni, hogy jobbnak kellett volna lennie. Volt pole-pozícióm, ami korábban még soha, és visszatértem a pódium legfelső fokára. Lenyűgöző dolog, ráadásul én lettem a parasztok bajnoka is, tehát erős év volt.”



„Arra számítottunk, hogy az első pár versenyen a középmezőnyben harcolunk, mégis negyedik helyekkel kezdtünk. Kínában aztán, ami csak a harmadik futam volt, a második is meglehetett volna, de végül defektet szenvedtünk. Azután jöttek a jobb eredmények” – beszélt az ausztrál arról, hogy hullámzó 2015-ös idényük után már a szezonkezdet is felülmúlta a várakozásokat. Nem sokkal később aztán a Red Bull rendszeres szereplője lett a dobogónak.

Bár azt gondolnánk, legjobb versenye a győzelemmel végződő sepangi volt, egy másik eredményt még értékesebbnek tart: „Malajzia epikus volt, mégis a monacói pole számomra a csúcspont. Nem mondtam el senkinek, de sok nyomást helyeztem magamra a hétvége előtt, és cselekedtem. Hittem magamban, hogy képes vagyok rá. Megkönnyebbülés volt, hogy megcsináltam azt a kört, épp a magamra helyezett nyomás miatt.”

A múlt héten, egy másik megszólalásában Ricciardo hangsúlyozta, sem jövőre, sem a következő évben nem fog megpróbálkozni bejutni a Mercedeshez: „Még két évem van a Red Bullnál, és ennél a csapatnál leszek majd. Sokak számára csábító, hogy abba az ülésbe pattanhassanak. Én nem is hibáztatom őket, remélem, bárki is kapja, értékelni fogja, mert veszettül jó hely” – állnak az ausztrál szavai a speedcafe.com-on. 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: