Lewis Hamilton továbbra is nehezen emészti meg, hogy idén kikapott Nico Rosbergtől és csapattársa lett a világbajnok, ráadásul arról is beszélt már korábbn, hogy a német visszavonulása elvette tőle a lehetőséget a visszavágásra. Jó néhány héttel a bajnokság vége után a Time magazinnak nyilatkozott az érzéseiről.
"Ezek most nagyon fájdalmas hetek számomra. Ez az a szakasza az évnek, amikor igyekszel magad mögött hagyni a negatív dolgokat, csak a pozitívumokkal törődni, de persze ez majd alakul a következő szezonig" - magyarázta a háromszoros világbajnok. Hamilton idén öt ponttal kapott ki Rosbergről és ebben jelentős szerepet játszott a malajziai motorhiba is - ekkor az élről esett ki és nullázott, míg riválisa beért harmadikként.
"A csapat dolga az, hogy mindkét versenyzőnek azonos lehetőségeket biztosítson, azonban sajnos én ezt nem kaptam meg idén, mert technikai hibák adódtak a garázs ezen oldalán. Ez még nagyobb nyomást helyezett rám" - mutatott rá arra, hogy neki több problémája volt idén, mint Rosbergnek. Azt is megemlítette már, hogy nem szeretne még egyszer szerelőcseréket a csapaton belül.
"Mentálisan jó állapotban vagyok. Megvan az a folyamat, ami kell a következő évhez. Amikor elveszítem a bajnokságot, akkor a motiváció megkétszereződik, úgyhogy most kétszeresen is nyerni akarok. Nagyon kevés dolog tud kizökkenteni, tele vagyok energiával" - tette hozzá a brit, majd megismételte, amit már korábban mondott: jöhet mellé Alonso vagy Vettel is a Mercedeshez, ha azt szeretnék...