DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 5. szombat
F1

Massa: Egyedül nem tudom megmenteni a brazil motorsportot

Bár visszatéréséről pletykálnak, egyelőre valószínűbb, hogy Felipe Massa nem lesz ott a 2017-es F1-es szezon nyitányán, sőt, lehet, hogy brazil versenyző nélkül rendezik majd az Ausztrál Nagydíjat.

A sajtóban csütörtökön megjelent hírek szerint a Williams felvette a kapcsolatot Felipe Massával az esetleges visszatéréssel kapcsolatban. Ekkor még pletyka szintjén mozgott a dolog, ám Claire Williams esti nyilatkozata egészen más fényben tüntette fel a helyzetet. A grove-i alakulat helyettes csapatvezetője szerint csak akkor lennének hajlandóak elengedni Valtteri Bottast a Mercedeshez, ha tapasztalt pilótát találnak a helyükre – ebből a szempontból pedig keresve sem találhatnának jobb alapanyagot ehhez Felipe Massánál, aki könnyen lehet, nem is teljesen saját döntése alapján köszönt el a száguldó cirkusztól.



Ha Massa mégsem térne vissza, és Felipe Nasr sem kapná meg a hőn áhított Sauber-ülést, akkor hosszú idő után a 2017-es Ausztrál Nagydíj lehet az első futam, ahol nem áll brazil pilóta a rajtrácson. Egy olyan ország versenyzőiről beszélünk, amely futamgyőztesek garmadáját adta a világnak, pilótái nyolc világbajnoki cím birtokosai, Emerson Fittipaldi, Nelson Piquet és Ayrton Senna révén. További nehézséget jelenthet a braziloknak, hogy futamuk folyamatosan kérdőjelesen szerepel a versenynaptárban, Massa azonban úgy véli, hogy nem (csak) neki kellene tennie azért, hogy a helyzet megváltozzon.

„Egyedül nem tudom megmenteni a brazil motorsportot, a szövetség segítsége nélkül nem tehetek semmit” – nyilatkozta Massa a brazil UOL Esportének. „A mentalitás megváltoztatására van szükség Brazíliában, össze kell olvasztani a kategóriákat, hogy segíthessünk a pilótáknak bejutni az F1-be. Túl sokat költöttem idő, pénz és odaadás tekintetében arra, hogy segítsem az országomat, de rájöttem, hogy most már nem tudok mit tenni. Egyébként is, ki vagyok, hogy megmondjam, mit lehet tenni és mit nem?”

Korábban Massa gokartversenyeket szervezett a téli szünetben Brazíliában, többek között olyan nagyságok részvételével, mint Michael Schumacher, vagy Fernando Alonso – az eseményre utoljára 2014-ben került sor. „Az eredeti tervem az volt, hogy segítsek az embereknek, és boldoggá tegyem őket, de az esemény olyan naggyá nőtte ki magát gazdaságilag is, hogy úgy döntöttem, tovább már nem akarok kezdeményező lenni. 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: