DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 6. vasárnap
F1

Hogyan kapta össze magát Palmer?

A Renault újonca szezon elején botlásaival hívta fel magára a figyelmet, ennek ellenére eljutott addig a szintig, hogy a gyári csapat megtartja őt jövőre. Ő maga fejtette ki, melyik futam volt a fordulópont.

Bár továbbra is csak egyetlen pont, a malajziai tizedik helyért járó áll Jolyon Palmer neve mellett, a brit pilótának – akit nemrég még kevesen tippeltek a 2017-es rajtrács tagjának – sikerült annyit letennie az asztalra, hogy a Renault szerződést hosszabbítson vele. A szabályváltásokat hozó új szezont váró Palmer maga is beismeri, az F1-es kaland nehezen indult, de aztán sínre került teljesítménye.



„Volt időszak, mikor nem tűntek túl jónak a kilátások. Monaco nehéz hétvége volt… egy már eleve trükkös hétvége után a rajtnál kiesni nem a legkellemesebb. De ez csak a hatodik verseny volt a 21-ből, májusban jártunk, és pedig képes voltam lapozni. Ha végiggondoljuk az évem, akkor az volt a pillanat, mikor magam mögött hagytam a nehézségeket, a szezon további fele pedig sokkal erősebben alakult. Arra gondoltam, még 15 versenyem van, most már változtatni kell! És sikerült is erre beállni” – idézi Palmert a gpupdate.net.

A 25 éves pilóta kitért arra, hogy bár bízott a folytatásban, ő is csak találgatni tudott sorsát illetően: „Gondoltam, hogy köztem és Kev között fognak választani. Az utóbbi időben, az év második felében erősebben teljesítettem, különösen Mexikóban volt jó versenyem. Ezek miatt úgy éreztem, hogy van esélyem, de azt sosem tudhatod, mi jár a döntéshozók fejében. Kissé a sötétben tapogatóztam, igazán sosem lehetsz biztos benne, mi folyik a háttérben, azonban jó vége lett.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: