DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 6. vasárnap
F1

Massa: Nekem rosszabb volt, mint most Hamiltonnak

Együtt érez az F1-es világbajnokkal Felipe Massa, aki a sepangi drámát saját 2008-as hungaroringi motorhibájához véli hasonlónak. A brazilnak azonban ennél sokkal keményebb csapást is át kellett élnie…

Felipe Massa a motorsport.com szakoldalon rendszeresen jelentkezik saját rovatával: a Malajziai Nagydíjat követő cikkben volt miről beszámolnia, hiszen kalandos versenyt teljesített, amelynek elején csak a bokszból tudott elrajtolni – a gyanú szerint szoftverhiba miatt nem reagált autója a gázadásra, egy újraindítás után azonban minden helyreállt –, majd defektet szenvedett el, és csak a 13. helyen ért célba. De Massa ezúttal nem csak magáról írt, hanem Hamilton drámai motorhibájáról is.



„Mindannyian láttuk Lewis Hamilton nagy keserűségét. Engem nagyban emlékeztetett arra, ami 2008-ban, Budapesten történt velem, mikor szilárdan vezettem a Magyar Nagydíjat, néhány körrel a vége előtt azonban a motorom hirtelen tönkrement a célegyenesben. Az ilyenek kemény csapások egy versenyzőnek, akinek meg kell birkóznia velük. Nem csupán az csalódás, hogy elvesztettél egy versenyt, de az a tudat is, hogy pontok vesztek el a bajnokságban. Emlékszem, hogy nagy szomorúságot éreztem akkor” – tanúsított együttérzést a háromszoros világbajnokkal Massa.

A brazil, aki sok nehéz pillanatot átélt karrierje során, különösen a 2008-as évben, mégis úgy érzi, keményebb csapást is ki kellett állnia, mint Hamilton mostani kiesése az élről: „A műszaki problémák is részei a sportnak. Sajnos figyelembe kell venni ezeket a dolgokat is, és még mindig könnyebb elfogadni, mint ami Szingapúrban sújtott le rám 2008-ban…” 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: