DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 6. vasárnap
F1

Vettel is megmondta: Drágák az F1-es jegyek!

Az elmúlt hétvégén hazai közönsége előtt autózó pilóta szerint legjobb F1-es Német Nagydíján van túl rajongók szempontjából, de úgy véli, lehetne még lejjebb faragni a tikettek árából.

Eredmény szempontjából sem Sebastian Vettel, sem pedig a Német Nagydíj szervezői nem örülhettek a hockenheimi futam után: a német pilóta utcahosszal maradt el a Mercedesektől és a Red Bulloktól, és ötödik lett, a házigazdák viszont hiába könyvelhettek el több kilátogatót, mint két évvel ezelőtt, a növekedés minimális volt, és továbbra sem tudtak maguk mögött hagyni nyereséges hétvégét. Ennek ellenére Vettel úgy véli, hogy első ferraris hazai futama még így is emlékezetes marad, külön kiemelve a rajongók szerepét, akik utoljára 2006-ban láthattak itt vörös autóval harcoló német pilótát, még Michael Schumacher személyében.



„Ez volt a legjobb Német Nagydíjam valaha” - idézte a négyszeres világbajnokot az F1i.com. „Nagyszerű volt látni, hogy ennyi ember megjelent - noha a jegyárak még mindig túl drágák, és Hockenheim kialakítása sem szerencsés, mert az összes lelátó egymás mellett van, ráadásul nagyon nagyok. De úgy vélem, a futam alatt megteltek, és nagyszerűen nézett ki.  Fantasztikus hangulat uralkodott odakint, ahogyan kijöttünk a Mercedes-arénából a 10-es kanyar után, láttam, hogy milyen sokan vannak, a rengeteg német- és Ferrari-zászlót. Remek érzés volt látni.”

Bár a hockenheimi vezetés a 2018-ra szóló szerződést citálva úgy véli, hogy ha rajtuk múlik, nem lesz Német Nagydíj a következő szezonban, Vettel reméli, hogy ez nem így lesz, mert a hazai futam plusz motivációt jelent a német pilóták számára. Jelenleg négy német szerepel az F1-ben: Sebastian Vettel, Nico Rosberg, Nico Hülkenberg és Pascal Wehrlein. „Egyértelmű, hogy szeretnék visszatérni két év múlva, sokkal versenyképesebben és erősebben” - mondta Vettel, aki mindössze két harmadik helyet gyűjtött öt hockenheimi futama alatt. „Bár német vagyok, szerintem ez volt az egyik legjobb verseny idén, ám voltak kétségek afelől, hogy mennyien fognak majd kilátogatni ide. Már csak azért is fontos, hogy Forma-1-es versenyt rendezzenek Németországban, mert ez sokkal jobban motiválja a következő generációt, mint bármi más” - tette hozzá Vettel.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: