DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 6. vasárnap
F1

Ricciardo szerint helyes Rosberg büntetése

Az ausztrál sem maradt pártatlan a két Mercedes spielbergi ütközése után - szerinte a versenybírák jól döntöttek, amikor a németet időbüntetéssel sújtották a verseny végén.

Többen megosztották már véleményüket a Nico Rosberg és Lewis Hamilton utolsó körös találkozójával kapcsolatban - Felipe Massa azt írta a Motorsport.com-on, hogy elsőre versenybalesetnek titulálta az ütközést, az ismétlések után azonban arra a véleményre jutott, hogy a pontverseny jelenlegi éllovasa a vétkes. Rosberget nem sokkal a verseny után meg is büntették vétkéért, 10 másodpercet hozzáírtak az idejéhez, de még így is meg tudta tartani negyedik pozícióját - ezzel azonban pontelőnye 11 egységre apadt csapattársával, és legfőbb riválisával szemben.



Amikor arról kérdezték Daniel Ricciardót, hogy a mezőny tisztában van-e azzal, hogy mennyi helyet kell hagyni az ellenfélnek hasonló esetben, így válaszolt: „Igen, úgy gondolom. Pilótaként tudod, hogy hol a határ, bár néha kicsit leszoríthatod, de van egy pont, ahol helyet kell hagynod a másiknak. Persze a versenybírák úgy gondolták, hogy nem hagyott elég helyet Lewisnak, ezért pedig megbüntették érte. Kemény volt, de egyet tudok érteni velük” - idézte a PlanetF1.com az ausztrált.

Az Osztrák Nagydíjon ötödik helyen végző Ricciardo reméli, hogy Silverstone-ban jobb lesz a Red Bull - az ausztrál harmadikként ért célba két évvel ezelőtt a Brit Nagydíjon. „Abból kiindulva, hogy milyen jól teljesít az autónk, versenyképesek lehetünk Silverstone-ban” - mondta a red bullos. „Néhány éve dobogóra is állhattunk - szerintem közel leszünk hozzá, szoros verseny várható a Ferrarival. Nagyon izgatott vagyok, élvezem a pályát, és alig várom, hogy vezethessek rajta” - tette hozzá az idén eddig egy dobogós helyet gyűjtő pilóta.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: