DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 6. vasárnap
F1

„Nem lehetne minden hétvégén ilyen idő?”

Jenson Button lenyűgöző teljesítményt nyújtva az ötödik helyen végzett a spielbergi időmérőn, a rajtbüntetések miatt pedig a harmadik helyről kezdheti meg az F1-es Osztrák Nagydíjat.

2014, Brit Nagydíj - ekkor fordult elő utoljára, hogy Jenson Button a 3. pozícióból kezdhessen egy futamot, azóta egy negyedik hely volt a legjobb eredménye, ugyanebben az évben, Szocsiban. A tény, hogy Nico Rosberg és Sebastian Vettel is váltócsere miatt öt hellyel hátrébbról kezdheti majd a vasárnapi futamot, semmit sem von le a brit pilóta eredményének értékéből, hiszen Button - ahogyan el is mondta -, nagyon szeret félig nedves, félig száraz pályán versenyezni.



„Áh, imádom az ilyen körülményeket… nem lehetne ilyen minden versenyen?” - nyilatkozta Button fülig érő szájjal a Sky Sports-nak. „Óriási volt, élvezetes időmérőn vagyunk túl. A Q2-ben azt gondoltam, hogy itt a vége, hiszen elfékeztem a hármas kanyart, de végül jól sült el. A nedves abroncsokon jól mentünk, de szárazon sem voltunk rosszak. Talán annak is köszönhető, ahogy vezetek. Vannak olyan körülmények, melyek között nem tudom a legjobbat kihozni az autóból, és vannak olyanok is, melyek között sikerül. Nagyon örülök neki, hogy a harmadik helyről indulhatok, igaz, bánt egy kicsit, hogy nem lehetek ott a sajtótájékoztatón!”

„Ma minden összejött, idén pedig elég sok alkalom volt, amikor nem így történt. Britek vannak a rajtrács első és harmadik helyén, s bár nem vagyok benne biztos, hogy tartani tudom majd, de meglátjuk, mi sül ki belőle” - tette hozzá Jenson Button, aki az idei szezonban most jutott be első alkalommal a kvalifikáció záró szakaszába, de csak tavaly is egy 10. hely volt a legjobbja, még Monacóban.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: