DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 6. vasárnap
F1

Rosberg: Hamiltont sosem szabad leírni

Nico Rosberg újra őszintén mosolygott, miután megnyerte az F1-es Európa Nagydíj időmérő edzését, ám nem bízza el magát, hiszen tudja, hogy csapattársa mire képes hátulról rajtolva.

Lewis Hamilton számos hibát vétett az időmérő edzés során, majd végül össze is törte a Mercedest, így csak a tizedik pozícióból rajtolhat vasárnap. Rosbergnek így jó esélye van arra, hogy tovább növelje előnyét a világbajnoki pontversenyben, ám tudja, hogy nem szabad leírni a brit pilótát. A kvalifikáció alapján egyébként a német versenyző úgy gondolja, hogy vasárnap számítani kell a biztonsági autóra, így a taktikát ennek megfelelően kell majd előkészíteniük.

 Rosberg



„Nagyszerűen mentek a dolgok. Az edzés egy óriási kihívás volt, de a történések ellenére minden prímán működött. Azt terveztük, hogy a harmadik időmérős szakaszban csak egy kört teljesítünk, aztán Lewis kicsúszott, és azt reméltem, hogy ki tudok menni még egy körre. Ez sikerült, így nagyon boldog vagyok. Az autó folyamatosan javult, aztán az időmérőn teljesen optimális volt.”

 

„A csapat számára sajnálatos, hogy nem két autónk áll az élen, de Hamiltont sosem szabad leírni” – folytatta Rosberg. „A szervezők fantasztikus munkát végeztek, egy izgalmas pályát építettek.” A német pilóta arra számít, hogy a szabadedzéseken és az időmérőn látott kicsúszások vasárnap sem szűnnek meg. „Azzal számolok, hogy lesz néhány biztonsági autós fázis.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: