DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 3. kedd
F1

Baku lehet az F1 Makaója?

A hétvégén új utcai pálya debütál az F1-ben, amelyet a versenyzők nagy része már alig vár, hogy élesben is kipróbálhasson. Van, aki szerint a bakui kör olyan ikonikus lehet, mint a makaói aszfaltcsík.

Néhány nap múlva sor kerül Azerbajdzsán történetének első Formula-1-es nagydíjára, amelyet a vadonatúj bakui utcai pályán rendeznek majd. A pilóták, akiknek kivétel nélkül újdonság lesz az aszfaltcsík, már több ismert helyszínnel is párhuzamba állították a vonalvezetést: szóba került természetesen Monaco – igaz, Lewis Hamilton negatív előjellel beszélt a pályáról –, de Daniel Ricciardo például Budapesthez hasonlította az egyelőre ismeretlen pályát.

Carlos Sainz azonban egy másik legendás aszfaltcsíkot is felemlegetett előzetes nyilatkozatában, nevezetesen Makaót, amely hosszú évtizedek óta az autósport egyik ékkövének számít: többek között évről évre ott rendezik az egyik legnagyobb presztízzsel bíró Formula-3-es futamot és utcai motorversenyt, de 2014-ig a WTCC is rendszeresen ellátogatott a távol-keleti helyszínre (tavalytól a TCR International Series vette át a világbajnokság helyét a Macau GP programjában).

Baku_pre_F1



Nem véletlen, hogy épp a Toro Rosso pilótája hozta fel a makaói csíkot, hiszen korábban ő is versenyzett rajta: legjobb eredménye egy hetedik hely volt. A fiatal spanyol szerint számos hasonlóságot lehet felfedezni Baku és Makaó között:

„Már nagyon várom ezt a versenyt, noha ha őszinte akarok lenni, nem tudom, mire számítsak!” – idézi Sainz szavait az F1i.com weboldal. „Párszor már végigmentem a pályán a szimulátorban, de mindig izgalmas kihívás először megismerni egy új helyszínt élőben is. Az első négy kanyar mind kilencven fokos. Aztán viszont az 5-ös kanyartól kezdve nagyon érdekessé válik a vonalvezetés.”

„Nagyban emlékeztet engem a makaói pályára: a 7-es és a 12-es kanyar közötti szakasz nagyon hasonlít az ottani szűk részhez, míg a 16-os kanyar kijáratától kezdődő hosszú egyenes az 1-es fordulóig szintén az ottani egyenesre emlékeztet” – magyarázta Sainz. „A végsebesség itt lesz az egyik legnagyobb az idény során: úgy tűnik, a 16-os kijáratától egészen az 1-es kanyarig padlógázzal megyünk majd! Úgy vélem, a 15-ös előtti féktáv trükkös lesz – vagy legalábbis a szimulátorban az volt! Mást nem tudok mondani, mivel még nem jártam ott. Csak remélni tudom, hogy ugyanolyan jó lesz, mint Makaó, amit mindig is a legikonikusabb pályának tartottam, és nagyszerű lenne a Formula-1 számára, ha neki is lenne egy ilyen” – fogalmazta meg vágyait az ifjú versenyző.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: