DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 18. szerda
F1

Ricciardo várja a következő utcai pályát

A Monacói Nagydíjon remekelt Daniel Ricciardo, a pálya is kedvezett a Red Bullnak: ezért is várja az új versenyhelyszínt, Bakut, amelyet Budapesttel hasonlított össze.

Nagy várakozás előzte meg Azerbajdzsán első Formula-1-es nagydíját, amely a főváros szívében, a 6 kilométeres, 20 kanyarból álló utcai pályán zajlik: két hét múlva azonban végre kihunynak az Európai Nagydíj rajtját jelző piros lámpák. A legutóbbi városi verseny, a Monacói Nagydíj kedvezett a Red Bullnak: a csapat pilótái beszéltek arról, mire számítanak Bakutól.

„Izgatottam várom, hiszen új pálya, ami kihívás mindenki számára. Igazán örvendetes az a tény, hogy utcai pálya lesz” – mondta a bakui aszfaltcsík oldalának Daniel Ricciardo, aki Monacóban sem rettent meg a közeli falaktól. „Optimista vagyok, hogy a város is élvezetes lesz. Láttam róla képeket, amelyek alapján tetszik, Budapestre emlékeztet kicsit. Meglátjuk majd, de izgatott vagyok, hogy oda mehetek.”



Csapattársa, Max Verstappen családi beszámolókból ismeri Bakut – a városban tartottak már GT-versenyt, igaz, nem ugyanezen a vonalvezetésen, Jos Verstappen részvételével.

„Apám versenyzett ott még 2012-ben, online megnéztem a versenyeket, a pálya néhány része pedig egészen hasonló. Pozitívan beszélt az egész városról, azt mondta, szép hely, ezért már várom. Az egyenes egészen hosszú városi pályához képest, ami megnehezíti majd a szárny beállítását. Utcai helyszínen ugyanis sok leszorítóerőre van szükség, de az egyenes miatt meg kell találnod a középutat. A nulláról fogunk indulni – mindig jó dolog új országokat és pályákat felfedezni” – fogalmazott az ifjú Verstappen.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: