DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 6. vasárnap
F1

Palmer elemez és folyamatosan tanulja az F1-et

A Renault újonc F1-es pilótája még nem tudja, mit várhat az autótól a különböző pályákon, gumikon és különböző körülmények között - de fejlődnek és ezt már a pályán is megmutatnák.

Jolyon Palmer Formula-1-es karrierje finoman szólva sem indult sikeresen, csapattársától, Kevin Magnussentől rendre elmarad a brit pilóta, sőt: a Kínai Nagydíjon az utolsó helyen ért célba. A Renault kielemzi versenyzője minden másodpercét, hogy elkerüljenek még egy ilyen eredményt, hishzen a Manortól kikapni gyári csapatként elég kínos eredmény.

Palmer_1



"Ez nem volt szép" - értékelte teljesítményét Palmer. "Elemzünk, hogy biztosan megtanuljunk minden leckét arról a hétvégéről. Egyértelműen gondaink voltak és megteszünk mindent, hogy megtudjuk, miért. Fejlődést értünk el és amit elérthetünk, az egyértelműen jobb, mint amit a Kínai Nagydíjon mutattunk" - tette hozzá.

Palmer szerint ő még mindig a tanulási fázisban van. "Ami engem illet, egyelőre tanulom, hogy mire is van szükségem az autótól az egyes pályákon, a különböző gumikeverékeken, különböző körülmények között" - nyilatkozta a brit pilóta. "Több területen is fejlődtünk, ezt kell átvinnünk a pályára és ott is megmutatni."

Bob Bell technikai igazgató szerint rossz irányba haladtak a beállításokkal Kínában és a pénteki adatok félrevezették az istállót - emiatt voltak különösen lassúak vasárnap.  "Ez a pálya állapotának javulása, valamint a körülmények és az időjárás változása miatt történt. Rossz irányba haladtunk az egyensúllyal és emiatt szenvedtünk ennyire" - jelentette ki Bell.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: