DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 6. vasárnap
F1

A csapatok már a 2018-as szabályokon vitáznak

Az F1 motorgyártói kilátásba helyezték, hogy két szezon múlva már csak évi három erőforrás legyen használható autónként. Szép költségcsökkentési terv, de a Red Bull szerint ennek már 2017-ben is így kellene lennie.

Miközben a sport még a jövő évi technikai irányelvek részleteiről sem tudott megállapodni, bizonyos témákban mégis már a 2018-as terveket szövögetik. Az F1 négy motorgyártója kilátásba helyezte, hogy attól az évtől kezdve szezononként csak három erőforrást használhatnak majd büntetlenül a pilóták, számításaik szerint ugyanis ezzel lehetne gondoskodni arról, hogy számukra is kifizetődő legyen az a megkötés, amelynek értelmében évi 12 millió eurónál többet egyik ügyfelüktől sem kérhetnek a hajtásláncok szállításáért.

A jelenlegi szabályok értelmében ha a versenyek száma nem lépi túl a 20-at egy szezonban, akkor négy erőforrás használható, és idén azért kapott mindenki egy extrát, mert ezt a határt átlépve 21 futamot rendeznek. A rendelkezésre álló motorok számának háromra való csökkentése (legfeljebb 20 verseny esetén) azonban ehhez képest nem is jelent olyan nagy lépést Christian Horner szerint, és a gyártóknak már 2017-re meg kellene lépniük azt, hiszen nemrég még ezt az ígéretet tették.

Dppi_00116003_223



A Red Bull korábban az FIA által javasolt független motorszállító ötletét támogatta, ám a gyártók elhatározták, hogy ehelyett inkább ők teszik majd olcsóbbá az egységeket a partnercsapataik számára. Horner azonban most attól tart, hogy egyik forgatókönyv sem fog megvalósulni, és megint a független istállók maradnak hoppon.

„Jean Todt négy kritériumot fogalmazott meg, a gyártók képviseletében pedig Toto Wolffot bízták meg azzal, hogy gondoskodjon ennek teljesítéséről. A négy pont pedig a következő volt: az egységek éves költségének csökkentése 12 millió euróra, a hozzáférhetőségük bármely csapat számára, a hang javítása, valamint hogy a teljesítményükben legfeljebb 2%-os eltérés legyen” - mutatott rá a Red Bull csapatfőnöke.

„El kellene végre dönteniük, hogy mit akarnak. Korábban egyértelművé tették, hogy a független motorok ötletét ejtik, és cserébe a gyártók a fenti dolgokat ajánlották. Viszont ha nem lesznek független motorok, emellett pedig az árak sem csökkennek, a teljesítményt se egyenlítik ki és az ellátásra való korlátozások se lépnek érvénybe, akkor a feltételek egyáltalán nem teljesülnek.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: