DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 6. vasárnap
F1

A Renault sokat vár Palmertől

A britnek nincs mentsége, hogy újonc létére nincs elég kilométer a háta mögött, hiszen végigtesztelte a tavalyi F1-es szezont - éppen ezért szeretnék a franciák, ha már idén teljesíteni tudja.

Sokáig úgy tűnt, hogy Jolyon Palmer lesz a mezőny egyetlen F1-es újonca, de Pascal Wehrlein bejelentésével egyelőre kettejük neve áll a zöldfülűek listáján. Az azonban biztos, hogy a brit a tapasztaltabb, hiszen tizenhárom alkalommal is kézhez kaphatta a Lotus E23-asát a 2015-ös szezon pénteki edzésein, így nem panaszkodhat arra, hogy nem töltött elég időt F1-es autó volánja mögött.



Frederic Vasseur, a Renault újonnan kinevezett F1-es versenyigazgatója úgy véli, hogy pilótája erre a tapasztalatra építkezve már idén képes lehet arra, hogy komoly eredményeket érjen el. Jolyon egy privát csapat harmadik versenyzőjéből lépett előre egy gyári gárda pilótájává, ráadásul olyan versenyzőként, akinek a legnagyobb tapasztalata van a csapattal” - idézte a francia csapatvezetőt az F1i.com.

„Nagyon érett srácról van szó, és tudjuk a 2014-es GP2-es bajnoki címe óta, hogy a lehető legjobbat képes nyújtani a pályán. Újonc lesz, de korábban tapasztaltuk, hogy az újoncok is tudnak teljesíteni - boldogak vagyunk ezzel a pilótapárossal” - mondta Vasseur, noha kiderült, hogy csak azután környékezték meg Kevin Magnussent, hogy Stoffel Vandoorne-t nem engedték el a McLarentől.

A csapatfőnök annak ellenére is maximumon szeretné pörgetni csapatát, hogy nehéz szezont vár 2016-tól. „Megvan a tervünk az előttünk álló időszakra, és komoly eredményekre van szükségünk a következő három szezonban. Az első dolog, hogy felépítsük a csapatot, és hogy biztosítsuk, hogy mindenki remekül tudjon együtt dolgozni. Nem csak a folyamatra akarok koncentrálni, hanem az eredményekre is. Nagyon sok munka vár még ránk” - mondta a francia.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: