DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. augusztus 23. péntek
F1

Bizalmatlanság? „A motort is szétrobbanthatnánk, de nem tesszük”

Érdekes véleményt fogalmazott meg a Williams technikai vezetője, aki szerint a Pirelli indokolatlanul kérdőjelezte meg a csapatok józan ítélőképességét - elvégre más területeken sem vágják saját maguk alatt a fát.

Pat Symonds az idén érkező új gumiszabállyal kapcsolatban állapította meg ezt, ami szerinte az olasz cég túlzott óvatossága miatt nem fogja majd elérni a várt hatást. Mint ismeretes, a Pirelli egy meglehetősen összetettnek tűnő rendszert dolgozott ki az abroncsok leosztására az idei futamokra, amely során csak részben adják a választás jogát a csapatok kezébe.

„Nem jelenteném ki, hogy őrülten izgalomba hozna a megváltozott gumiszabály” - mondta lelombozóan Symonds az Autosportnak. „Inkább az olyan dolgokat szeretem, amelyek egy kis káoszt generálnak. Amikor először a csapatok megalkották a tervezetet az új szabályra, akkor még lett is volna esély erre a káoszra, hiszen szabad választás mellett tényleg többféle módon meg lehetett volna közelíteni a helyzetet. A Pirelli azonban nem örült annak, hogy a csapatok teljes szabadságot akartak a gumiválasztásban, amit kicsit furcsának találok.”

Dppi_00114010_308



Továbbra is a gumicéget illeti a döntési jog abban a kérdésben, hogy az öt keverék közül melyik három lesz elérhető az egyes helyszíneken, és az egy autóra jutó 13 szett felhasználásában is bizonyos korlátozásokat szabott meg. Mindezt azzal az indokkal tette a cég, mert szakemberei attól tartottak, hogy a csapatok a határokat túllépve olyan gumikat választanának, amelyek nem működnek megfelelően egy adott pályán, ezzel tönkretéve saját hétvégéjüket - és rossz fényben tüntetve fel a Pirellit.

„Felelősségteljes felnőtt emberek vagyunk, és én például nagyon is szeretek pontokat szerezni a versenyeken, és megpróbálni megnyerni azokat. Hiszen akár a motort is feltekerhetnénk maximumra, hogy szétrobbanjon már az első versenyen, de nem tesszük. Tervezhetnénk olyan autókat is, amelyek nem elég masszívak, de ezt sem tesszük” - értetlenkedett Symonds a Pirelli érvelésén. „Mi mindannyian elég jók vagyunk abban, amit csinálunk, ezért elég gyenge kifogásnak tartom azt az indoklást, hogy a csapatok veszélyes választásokat tennének.”

A szabály ismertetése óta többen is azon a véleményen vannak, hogy a remélt taktikai változatosság néhány futam alatt el fog tűnni, amint a csapatok választásai egymáshoz idomulnak. Symonds szerint is így lesz.

„Minden csapat elég okos ahhoz, hogy ha létezik egy helyes megoldás, akkor gyorsan meg is találja azt. És ezen a ponton el is veszítünk mindent, amiért ez a szabály létrejött. Persze nem vagyok ellene, kíváncsian várom a változásokat, de szerintem megvolt a potenciál ahhoz, hogy többet hozzunk ki belőle.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: